0

Azt már mindenki tudja, hogy a napsütés, a friss levegő, a virágzó természet gyógyírként hat a lelkünkre, azonban egy friss kutatás azt is bebizonyította, hogy a természet különböző hangjainak a testünkre gyakorolt hatása sem elhanyagolható.

Rachel Buxton, a kanadai Carleton Egyetem biológiai tanszékének tudományos munkatársa néhány kollégájával együtt korábbi tanulmányok eredményeit összegezte, amelyek azt vizsgálták, milyen hatással vannak az egyes természeti hangok az ember közérzetére – olvasható a PNAS folyóiratban megjelent tanulmányban.

A Carleton Egyetem szakemberei az elemzéshez szükséges kísérletekeit laboratóriumban, nemzeti parkokban rögzített hangokkal végezték.

A tanulmány szerint a víz hangjának, a csobogó pataknak van a legnagyobb hatása az egészségre. A vízi hangok jelentősége összefüggésben lehet azzal, hogy a víz milyen kritikus szerepet tölt be az ember túlélésében.

A madárhangok is nagymértékben csökkentik az emberekben halmozódó folyamatos stresszt és ezáltal enyhítik az idegességet is. A madárdal segíti a koncentrációt, javítja a hangulatot, és csökkenti a stresszt.

Magyarország legszebb, legváltozatosabb hegysége, a Bükk. 

Az élmények széles tárháza kínál kalandot és pihenést a régióban, legyen szó akár komolyabb gyalogtúráról, kerékpározásról, városlátogatásról, termálvizes fürdőzésről.

A hegység kitűnő turista infrastruktúrája és számos természeti szépsége rengeteg lehetőséget kínál az ide látogatóknak. Az egyedülállóan szép, számtalan túrázási lehetőséget kínáló Bükk-fennsík, a népszerű Szalajka-völgy, a romantikus Lillafüred, a látogatható barlangok, a számos jól karbantartott tanösvény, a kisvasutak, a Bükkalján sorakozó termálfürdők, a történelmi egri borvidék és maga a hegység kapujának számító, hazánk egyik legkedveltebb városa Eger, hazánkban páratlan turisztikai vonzerőt alkot.

Történelmi emlékekben is gazdag e táj, elsősorban egyik legszebb barokk városunk, az érseki székhely Eger a legfontosabb célpont. Az egri vár, a Dobó tér, a bazilika kihagyhatatlan látnivalók, nem csoda, hogy főszezonban a belváros ódon utcái megtelnek a turisták nyüzsgő hadától. Az egri bikavér hazájában bőven találunk kóstolással váró hangulatos pincéket, legnépszerűbb a Szépasszony-völgyi pincesor.

A Bükk másik fontos kapuja Miskolc városa, ipari hírneve ellenére rengeteg érdekes látnivalót rejt a város, az avasi templom, a Deszkatemplom, a diósgyőri reneszánsz vár, a miskolctapolcai barlangfürdő, a romantikus Lillafüred vízesésével, barlangjaival, tavával mind megannyi látogatásra érdemes célpont.

Régi korok tanúi az impozáns diósgyőri vár, a bélapátfalvai apátsági templom vagy a noszvaji főúri kastély, és igazi kuriózum az egri minaret és az egri líceumban található csillagvizsgáló.

A hegység lábánál fakadó gyógyvizekre számos élményfürdő épült az utóbbi időkben, legjobb példa talán az egész Európában unikumnak számító egerszalóki létesítmény. Az egri termálfürdő melletti Törökfürdő is igazi kuriózum. A kisebb volumenű, de egyre népszerűbb bogácsi és demjéni fürdőt is érdemes felkeresni. A miskolctapolcai barlangfürdő páratlan élményt kínál, de a mezőkövesdi kénes vizű Zsóry-fürdő sincs messze a Bükktől. 

A címlapfotó illusztráció. 

forrás: MTI, kirandulastippek.hu

Megjegyzés küldése

 
Top