Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜


A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) szakemberei sikeresen befogták a szervált és biztonságba helyezték. A legyengült állat napok óta kóborolt a környéken. Viselkedéséből kiderült, hogy emberekhez szokott állat, a hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy ki lehetett a szervál tartója.

A BNPI információi szerint kedden kora délután érkezett a hír, hogy Ózd környékén egy szervál kóborol. Egy helyi gazda látta az állatot a település szélén és értesítette a helyi rendőrőrsöt, ők pedig a BNPI természetvédelmi őrszolgálatát, akik azonnal a helyszínre indultak.

Az állatot hamar megtalálták, egy erdős területen napozott. Óvatosan közelítették meg a szervált, akinek a vitt csalétek felkeltette az érdeklődését. A viselkedése alapján arra a következtetésre jutottak a természetvédelmi területfelügyelők, hogy a szervál emberhez szokott példány. A kóborlás ideje alatt önállóan nehezen tudott táplálékot szerezni az állat, ez meg is látszott az állapotán. A legyengült állatot a befogás után a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság átadta a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, ahol szakállatorvosi felügyelet alatt van.


A szervál elsősorban a közép-, kelet- és nyugat-afrikai szavannákon őshonos, a víz közeli füves területeket, nádasokat kedveli. Ragadozó állat, egy kisebb méretű gepárdhoz hasonlít, bundája homokszínű, fekete foltokkal és csíkokkal tarkított.

A szervál hazánkban idegenhonos fajnak minősül. A befogott példány esetében, a hatóságok bevonásával, az előző tartó felelősségi körének megállapítása folyik, azaz megpróbálják kideríteni, hogy ki lehetett a szervál tartója, milyen engedélyek birtokában és milyen úton került hozzá az állat.

A kiemelt kép forrása: youtube.com

forrás: hirado.hu

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top