Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják.
A Jézus születésének ünnepére való várakozást a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek mellett a kifejezetten csak erre az időre jellemző katolikus szertartások és szokások is segítik.
Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.
A három lila és egy rózsaszín gyertyával feldíszített adventi koszorú hagyománya a közös karácsonyvárást segíti, egyre inkább nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is. A gyertyák színei szimbolikus jelentőséggel is bírnak: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.
A legjellegzetesebb adventi liturgia a napfelkelte előtt tartott hajnali "angyali mise", a roráté - ez a Szűz Máriával való várakozás népi megnyilvánulása. Az adventi időszakban a templomi oltárokat nem díszítik virággal, az orgona csak az énekek kíséretére szorítkozik, a miséző pap violaszínű miseruhát ölt.
Az advent egyik kedvelt szokása még a keresztény családok közös, úgynevezett Szent Család-járása. Ennek során egy kisebb közösség tagjai vagy több család gyűlik össze hétről hétre más-más otthonban a Szűz Máriát, Szent Józsefet és a gyermek Jézust ábrázoló kép előtt, hogy együtt imádkozzanak. A régen inkább vidéken elterjedt hagyományt egyre több városi plébánia honosítja meg, ezzel is a közösségteremtést támogatva.
forrás: MTI
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.