Jégpálya épülhet Egerben. Hosszas vita után döntött Eger új vásárterének létrehozásáról a közgyűlés, oda költözhet majd a régiségvásár is.
Domán Dániel (MKKP) képviselő előterjesztést nyújtott be a májusi közgyűlésre, hogy vegyenek részt az Országos Műjégpálya Programban. Gömöri László (FIDESZ-KDNP) alpolgármester elmondta, hogy már folyamatban van egy egyeztetés, ha minden jól megy, akkor az ország 3. legnagyobb szezonális jégpályája épülhet meg Egerben. Ezt egy vállalkozás kivitelezné és üzemeltetné majd, de még egyeztetnek a lehetőségekről. Domán előterjesztését nem szavazzák meg, áttértek a vásártérre, ahová költözhetne a régiségvásár is.
A Petőfi téri vásártér létrehozásával kapcsolatban Prokaj István, a bazilika mellett tartott egri régiségvásár egyik résztvevője is felszólalt. Elmondta, szerinte a vásár áthelyezésével megszűnne a mostani vásári struktúra. Szerinte ha mégis áthelyezik a vásárt, akkor is kellene több hónapnyi felkészülési idő, szeptembert tartja annak a hónapnak, amikorra meg tudnák szervezni az új helyen.
Bódi Zsolt azt is felvetette, hogy hol fognak azok parkolni, akik most a területen szoktak megállni, például az uszodákba érkezők. Gál Judit (FIDESZ-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta, hogy az új vásártér nem csak az Egri Régiségvásár helye lenne, hanem más szervezetek is tartanának ott vásári napokat. Dr. Hadnagy József azt mondta a régiségvásár szervezője korábban azt mondta, hogy a hely megfelelő lehet, de ha kicsi, akkor kérnék, hogy a környező utcákba is kitelepülhessenek. Mint mondta, nem érti, azóta mi változott.
A régiségvásár szervezőjének megfelel az új hely, vagy nem?
Egy vásárba a hely miatt jönnek, vagy azért, hogy vásároljanak, kincseket találjanak? – kérdezte. Csákvári Antal Fidesz-KDNP frakcióvezető hangsúlyozta, hogy sokkal kulturáltabb és komfortosabb lesz az új vásártéren tartani a régiségvásárt. Gömöri elmondta, hogy személyesen több órán keresztül egyeztetett a szervezővel, minden kérdésére válaszolt. Mint mondta, bővülési lehetőség is van az új helyen. Huszi Péter (CKE) korábban kifejtette, hogy a Petőfi tér vízbázis felett fekszik, szerinte a terhelés veszélyeztetné azt. Gömöri felhívta a figyelmet, hogy a parkoló autók sokkal jobban terhelik most. A terület ugyanis nincs leburkolva, tehát a járművekből káros anyag szivároghat a talajba. Huszti képviselő azt mondta, neki azt mondta a régiségvásár szervezője, hogy nem szeretne az új helyre menni.
Végül abban maradtak a képviselők, hogy módosítanak: szeptembertől lép életbe majd a rendelet, így a nyári vásárok még a bazilika mellett lesznek.
bővebben az összeállítás, forrás eredeti helyén olvashatsz: A régiségvásár is az új térre költözhet Egerben
Megjegyzés küldése