Öt évvel ezelőtt elindult a magyar felsőoktatás megújítása, amelynek révén az egyetemek hátat fordíthattak a korábban rájuk erőltetett szocialista nagyvállalati működésnek – hangsúlyozta Hankó Balázs, a kulturális és innovációs miniszter az Év Egyeteme 2025 díjátadó gálán csütörtökön Budapesten. A díjazottak között az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is szerepel.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is az elismertek között volt
Az idei díjazottak között szerepelt többek között a Szegedi Tudományegyetem az innováció, a Semmelweis Egyetem a család- és nemzetközpontú működés, valamint a Debreceni Egyetem a hallgatóbarát szemlélet terén nyújtott teljesítményéért. Elismerésben részesült a Miskolci Egyetem karitatív munkájáért, míg a sikeres felvételi kampányok kategóriájában a Soproni Egyetem kapta a díjat.
A kultúra- és művészetpártolás területén négy egyetem volt a jelöltek között:
- a Debreceni Egyetem,
- a Miskolci Egyetem,
- a Szegedi Tudományegyetem,
- az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem.
Az elismerést és a 10 millió forintos támogatást végül az egri egyetem kapta, képviselői dr. Patjtókné dr. Tari Ilona (rektor), dr. Váczy Kálmán Zoltán (általános rektorhelyettes) és Elek Liliána (EHÖK elnök) nagy mosollyal vették át az elismerést. Az egri egyetem sikerét Kovács Kati verpeléti énekesnő jelentette be.
Intézményünk számára elmondhatom, hogy a kultúra és a művészet nem csupán hagyomány, hanem egy élő örökség, amit mi felelősséggel és küldetéstudattal ápolunk. Meggyőződésünk az, hogy a tudomány és a művészet egymásra ható energiák és egymást erősítve maradandó értéket alkothatnak – mondta az egri egyetem rektora. Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona megköszönte az egyetem összes oktatójának, dolgozójának és hallgatójának azt a kitartó munkát, ami hozzájárult a most elnyert szakmai elismeréshez.
Az egyetem emellett két területen is döntős volt:
- Karitatív tevékenység
- Sikeres felvételi kampány
Miniszteri különdíjban részesült Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, valamint Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.
Köszönet egyetemeink, társadalmi és gazdasági életünk meghatározó vezetőinek azért, hogy öt évvel ezelőtt a megújulás útján elindultunk
– emelete ki Hankó Balázs az ünnepségen.
bővebben az összefoglaló, forrás eredeti helyén olvashatsz:
Megjegyzés küldése