A nyár bőkezűen bánik velünk, egymás után ajándékoz meg látványos virágmezőkkel. Levendula-, vöröslő pipacsokkal borított rét, vagy bíborhere-tenger után most előttünk sorakoznak a virágzó vidék napraforgó táblái.
A napraforgó végeláthatatlanul tarkítja országszerte a tájat, a sárga szirmokkal keretezett tányérnyi virágfejek pedig káprázatosan üde színfoltjai a nyárnak. Mint ismert, a napraforgó képes olyan mozgásra, ami követi a Napot az égen és ez már több ezer éve így van.
forrás: sokszinuvedek.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.