0
A várat 7-én és 8-án szüntelenül ágyúzták, melynek következtében a kaputorony leomlott, és a falakon számos rés keletkezett. Ekkor a pasa rohamra vezényelte gyalogságát, de ezt Szondy és vitézei visszaverték,a töröknek is nagy veszteségeket okozva. 

Ali ezután újabb ágyútüzet zúdíttatott a félig lerombolt falakra, és megfelelő nagyságú rést ütve azokon rommá lövette a várat. A rommá lőtt vár ismételt gyalogsági megrohamozása előtt Ali Szondyhoz küldte Mártont, a szomszédos Oroszi papját, újra felszólítva őt a megadásra. Szondy visszautasította a pasa ajánlatát, maradék embereivel felkészült a végső rohamra, amelynek kimenetele számukra sem volt kétséges. A kapitány ekkor előhozatott két török rabot, és hivatta két énekes apródját, a követ útján meghagyta a pasának, hogy nevelje vitézzé a fiúkat, testét pedig tisztességesen temettesse el a harc után. 

A végső ostrom előtt Szondy máglyát rakott a várban levő értékesebb holmikból, lovaitól elbúcsúzva leszúrta azokat, nehogy a török kezére jussanak. Az utolsó roham órákon át tartott, mert a védők bátran ellenálltak, amíg a túlerőben lévő ellenséges gyalogság betörve a várba mind egy szálig le nem kaszabolta őket. Szondy hősiesen, oroszlánként harcolt, amíg a túlerő le nem bírta. Az ostrom végeztével Hádim Ali budai pasa előkerestette a kapitány testét, fejét közszemlére tétette ki, majd ellensége vitézségét megdicsérve, katonai temetésben részesítette, sírjára vitézsége jeléül lobogós lovaslándzsát tűzetett.

Drégelypalánk történelmi múltja egészen a török időkig nyúlik vissza. A településtől mintegy öt kilométerre, a Börzsöny csúcsai közt áll Drégely sziklavára, amelynek ostromát Ali budai pasa 1552. július 6-án kezdte meg több mint tízezer főnyi seregével. Szondi György várkapitány és 146 főből álló serege megpróbált ellenállni a nagyerejű rohamnak, de rövid, öldöklő harc után a vár végül elesett. Szondi György 1552. július 9-én Drégely várában halt meg.
Csak a kapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben, akiket Szondi már korábban Ali basához küldött, kérve, hogy gondoskodjon az életükről. Szondi embersége, bátor magatartása még az ellenséget is meghatotta, Ali pasa díszes pompával temettette el a drégelyi kapitányt.

A Drégelyvárat először 1285-ből említik. A Hunt-Pázmán nemzetség Bozóki ága építtette - valószínűleg az akkorra már tönkrement Hont vára helyett, melyet csak mocsár és faszerkezetes falak védtek. Annak ellenére, hogy a XV. század első felében a várat megerősítették, a török 1552-es hódító hadjáratának megkezdésekor igen leromlott állapotban volt, főleg az 1549. évben a lőporraktárt ért villámcsapás miatt. Ekkor már Szondi György volt a vár kapitánya.

1552. július 6 - 9. között a vár Ali pasa 12 000 fős - nyolcvanszoros túlerejű - seregének nem tudott ellenállni, s a várvédők életének feláldozása ellenére elesett. 

A várat az ostrom gyakorlatilag romhalmazzá változtatta olyannyira, hogy az többé nem is épült vissza. 

Szondi György és maroknyi hős csapata emlékezete élénken él ma is a köztudatban, nagyrészt Arany Jánosnak és a Szondi két apródja című művének köszönhetően, de a drégelyi hősök történetét más irodalmi és képzőművészeti alkotások is megörökítették.

Szondi György emlékére 1989. november 10-énavatták fel Drégelypalánk központjában Szondi György szobrát, Kő Pál szobrászművész alkotását.

A vár jelentős turisztikai vonzerő, évente több tízezren látogatják meg.

Apródok útja tanösvény

Az Apródok útja tanösvény Drégelypalánk községtől a várig 8 állomáson végighaladva megismerteti a látogatókat a falu helytörténeti értékeivel, a szőlőhegyek történetével, patakok és erdők élővilágával, a Börzsöny forrásaival és végül a vár történetével. A várból egyedülálló kilátás nyílik a szomszédos hegyekre.

Megközelítés: Az Apródok útja tanösvény Drégelypalánk központjából vezet Drégely várához. Az út a települést elhagyva mahadámburkolatú, de a Schaffer-kútig gépkocsival is járható. Innen kb. 40 perces gyalogtúrával érhető el a vár.
Drégely vára 1552. július 9-én esett el. Ali budai pasa július 6-án több mint tízezres seregével kezdte meg a vár ostromát, Szondi György és 146 főből álló serege megpróbálta a lehetetlent, és közel 4 napig tartotta a várat, de végül nem tudott ellenállni a nagyerejű rohamnak, és mindannyian életüket áldozták a hazáért.

Csak a kapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben, akiket Szondi már korábban Ali basához küldött, kérve, hogy gondoskodjon az életükről.

Szondi embersége, bátor magatartása még az ellenséget is meghatotta, Ali pasa díszes pompával temettette el a drégelyi kapitányt.

Drégelypalánkon minden évben megemlékeznek a végvári hősökről.

A sziklavár 1991 óta a Nemzeti Örökség része, 2012-től pedig Történelmi Emlékhely.

Megjegyzés küldése

 
Top