A hajnalok frissítőek lesznek és éjszaka pára- és ködfoltok képződhetnek, de ezek feloszlása után jellemzően napos, száraz, nyárias idő várható a hétvégén. A hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, és vasárnap már 26-32 Celsius-fok között alakul. Pénteken az ország délnyugati felén túlnyomóan derült időre lehet számítani, míg északkeletebbre, keletebbre időnként kissé több lehet a felhő a napsütés mellett, de csapadék nem valószínű. A jellemzően nyugatias irányú légáramlás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.
Délutánra 23 és 29 fok közé melegszik fel a levegő.
Szombaton a hajnali pára-, ködfoltok feloszlása után derült, napos, csapadékmentes idő várható. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megélénkül, Sopron környékén erős széllökés is lehet. A hőmérséklet hajnalban 8-16, délután 25-30 fok között alakul.
Vasárnap is a hajnali pára-, ködfoltok feloszlása után derült, napos, száraz időre van kilátás. A délkeleti, déli szél az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, Sopron környékén erős széllökés is lehet.
A minimum-hőmérséklet 10-18, a maximum-hőmérséklet 26-32 fok között alakul.
Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton
Szerző: hirado.hu Forrás: MTI
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.