Az egri vár neve a legtöbb ember számára az 1552-es hősies várvédelemmel és Dobó István alakjával fonódik össze. Kevesebben tudják azonban, hogy a vár közepén ma is látható romok egykor Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épületéhez, a Keresztelő Szent János székesegyházhoz tartoztak. A középkor évszázadai alatt folyamatosan bővített és átépített katedrális nemcsak az egri püspökség központja volt, hanem méreteit tekintve az ország legnagyobb templomai közé tartozott.
A székesegyház története egészen a 11. századig nyúlik vissza. A kutatások szerint először egy kisebb körtemplom, úgynevezett rotunda állt a helyszínen. Miután Eger püspöki székhellyé vált, megkezdődött egy nagyszabású román kori bazilika építése. A templom építése több mint száz évig tartott, és a korszak legjelentősebb európai építészeti hatásait hordozta magán. A falak kialakításában és a díszítőelemekben az észak-itáliai, valamint a Rajna-vidéki építészet hatása is felismerhető volt.
A tatárjárás 1241-ben súlyos károkat okozott az épületben, ezért az egri püspökök nagyszabású újjáépítésbe kezdtek. Ekkor alakult ki a gótikus székesegyház, amely évszázadokon keresztül tovább bővült. Hatalmas sekrestyét, új szentélyeket, kápolnákat és tornyokat emeltek hozzá. A 14–15. századra az épület már a magyar királyság egyik legreprezentatívabb egyházi központjává vált.
A katedrális történetében újabb jelentős építkezések kezdődtek a 15. század végén és a 16. század elején. Nagylucsei Orbán és Bakócz Tamás püspökök korszerűsítéseket terveztek, azonban az 1506-os tűzvész és az ország egyre nehezebb politikai helyzete miatt a grandiózus tervek végül nem valósultak meg teljesen. A rendelkezésre álló forrásokat inkább a meglévő épületek helyreállítására fordították.
A török háborúk idején az egri vár katonai szerepe egyre fontosabb lett. Az ostromok, robbanások és harcok következtében a székesegyház jelentős része elpusztult. Az egykor hatalmas épület fokozatosan rommá vált, köveit később részben más építkezésekhez használták fel. A ma látható maradványok csupán töredékei annak a monumentális katedrálisnak, amely évszázadokon át meghatározta Eger arculatát.
A romok tudományos feltárása a 19. században kezdődött meg. Pyrker János érsek, majd Ipolyi Arnold kutatásai hívták fel a figyelmet a terület jelentőségére. A 20. században nagyszabású régészeti ásatások zajlottak, amelyek során feltárták a székesegyház alapjait és számos értékes kőfaragványt. A kutatások azonban napjainkban is folytatódnak, hiszen még mindig sok kérdés vár megválaszolásra.
Buzás Gergely régész és művészettörténész kutatásai rámutatnak arra, hogy az egri katedrális nem csupán helyi jelentőségű emlék. Építészeti megoldásai, méretei és művészeti értékei alapján a középkori Magyar Királyság egyik legfontosabb egyházi épülete volt. A szakemberek szerint a romok állapota az elmúlt évszázadban jelentősen romlott, ezért megőrzésük és további kutatásuk kiemelt feladat.
Az egri vár ma nemcsak a török elleni harcok emlékhelye, hanem egy olyan középkori katedrális örökségének őrzője is, amely egykor az ország legnagyobb és legjelentősebb templomai közé tartozott. A romok között sétálva a látogatók nemcsak a vár történetét, hanem a magyar középkor egyik legnagyobb építészeti teljesítményének emlékét is felfedezhetik.
Források
- HEOL – Az egri várban állt székesegyház valaha az ország legnagyobbja volt
- Egri Főegyházmegye – Gótikus székesegyház Egerben (Buzás Gergely tanulmánya)
- Dobó István Vármúzeum – Egri vár programjai és történeti ismertetők
A fogalmazás az említett történeti cikkek és régészeti ismertetések alapján készült.
Megjegyzés küldése