Különleges, 1950-ben készült fénykép őrzi a bélapátfalvi Bél-kő ipartörténetének egy mára eltűnt világát. A hatalmas mészkőfalak tövében keskeny nyomtávú sínek, csillék és a bánya építményei láthatók. A Bél-kő kitermelt mészköve évtizedeken át a bélapátfalvi cementgyártás alapját jelentette, a bányászat pedig szó szerint átformálta a hegyet.
A Fortepan archívumában fennmaradt 1950-es felvételen egészen más arcát mutatja a Bél-kő, mint amit a mai kirándulók ismernek. Nem túraútvonal és kilátópont volt, hanem munkahely: a hatalmas sziklafalak között emberek dolgoztak, a kitermelt követ pedig csillékkel mozgatták.
A kép egyszerre ipartörténeti dokumentum és egy eltűnt táj emléke.
A cementgyár miatt kezdődött a Bél-kő nagyüzemi kitermelése
Bélapátfalva ipari történetének meghatározó fordulópontja 1908 volt. A település önkormányzatának történeti összefoglalója szerint ekkor alapította meg lovag Wessely Károly bécsi építészeti tanácsos és nagyvállalkozó a Bélapátfalvai Portlandcementgyárat. A gyártáshoz szükséges egyik legfontosabb nyersanyagot szinte helyben találták meg: a Bél-kő mészkövét.
A bányanyitás 1909-ben kezdődött, mintegy 550 méteres tengerszint feletti magasságban, a hegy északnyugati oldalán. A korai műveléshez tárót és függőaknát is kialakítottak. A mészkövet évtizedeken keresztül lépcsőzetesen fejtették a hegy oldalából.
A cementgyár első egységei 1910-re készültek el, és ezzel Bélapátfalva életében egy több generáción át meghatározó ipari korszak vette kezdetét.
1950: éppen egy nagy átalakulás közepén készült a fénykép
Ez teszi különösen érdekessé a most bemutatott fénykép évszámát.
A bélapátfalvi cementgyárat 1948. március 2-án államosították, majd Bélapátfalvai Cement- és Mészmű néven működött tovább. Az államosítás után fejlesztések következtek: új palabányát nyitottak, korszerűsítették a berendezéseket és növelték a termelési kapacitást.
Éppen ezekben az években, 1949 és 1951 között épült fel egy új mészüzem is, amely a Bél-kő nagy tisztaságú mészkövére támaszkodott. Négy aknakemencében állítottak elő darabos égetett meszet.
Vagyis amikor 1950-ben valaki exponálta a fényképezőgépet a bánya mélyén, a háttérben nemcsak a sziklák álltak: Bélapátfalva iparának egyik legintenzívebb fejlődési időszaka zajlott.
Egy hegy, amelyből millió tonnákat vittek el
Mai szemmel talán nehéz elképzelni, milyen mennyiségű követ termeltek ki a Bél-kőből.
A Bükki Nemzeti Parkhoz kapcsolódó tanösvény ismertetője szerint a számítások alapján a csaknem száz évnyi bányászat során mintegy 19 millió 475 ezer tonna mészkövet termeltek ki a hegyből.
Ez több mint 7 millió köbméternyi kőzet hiányát jelenti.
Ezért olyan jellegzetes ma is a Bél-kő „levágott”, teraszos oldala. Amit távolról különleges sziklaformának látunk, annak jelentős részét emberi tevékenység alakította ki.
A régi bánya egyre veszélyesebbé vált
Az 1950-es fényképen még a régi, lépcsőzetesen művelt bánya világát láthatjuk.
Ez azonban nem maradhatott így örökké. A hegyoldal művelése az évtizedek során egyre veszélyesebbé vált. 1964-ben ezért utat építettek a magasabb térszínre, és 730 méteres magasságban megnyitották a felső kőbányát.
Ezzel gyakorlatilag lezárult annak a bányaüzemnek a korszaka, amelyet az 1950-es Fortepan-felvétel megörökített.
A kitermelés ezután egyre inkább a hegy felső részére helyeződött át.
Bélapátfalva életét is a gyár ritmusa határozta meg
A Bél-kő története azonban nem pusztán kövekről, csillékről és gépekről szól.
Emberek százainak megélhetését jelentette.
Az 1950-es évektől a cementgyár Bélapátfalva legnagyobb foglalkoztatója lett. A cementgyár, a bányaüzem és a mészüzem együttesen átlagosan mintegy 750 embernek adott munkát.
A vállalat szerepe messze túlmutatott a gyárkapun. Művelődési házat, óvodát és sportlétesítményeket működtetett, miközben lakásokat is biztosított dolgozóinak. 1966-ban már 102 lakás tartozott a gyárhoz.
Így a Bél-kőből lefejtett mészkő nemcsak cementté és mésszé változott: egy egész település mindennapjait, családok életét és Bélapátfalva fejlődését határozta meg.
A hegy, amely túlélte a gyárat
A bányászat végül megszűnt, a cementgyár története pedig a 20. század végére lezárult. A korábbi ipari terület sorsa jelentősen átalakult, a Bél-kő pedig ma már egészen más szerepet tölt be.
A hajdani bánya tájsebe ugyanakkor megmaradt.
És éppen ettől különleges a Bél-kő: egyszerre természeti érték és ipartörténeti emlék.
A hegy középső triász korú fehér mészkőből épül fel, és Bélapátfalva egyik legfontosabb tájképi jelképe. Ma tanösvény vezet fel rá, ahonnan páratlan kilátás nyílik Bélapátfalvára és a Bükk környező vonulataira.
A régi fénykép ma már történelem
Az 1950-ben készült fekete-fehér felvételen még minden a termelésről árulkodik.
A sínpár bekanyarodik a bányaudvarra. Apró csillék sorakoznak a monumentális sziklafalak alatt. Emberek állnak a kőrengetegben, mellettük az üzemi építmény. A méretekből jól érzékelhető, mennyire parányinak tűnt az ember a Bél-kő hatalmas falai között.
A fotó azonban ennél többet is megőrzött.
Egy olyan Bélapátfalvát láthatunk rajta, ahol a hegy és a gyár szinte elválaszthatatlan volt egymástól.
A Bél-kő ma csendes. Nem zakatolnak a csillék, nem dolgoznak a kőfejtők, és nem indulnak újabb rakományok a cementgyár felé.
A sziklák azonban még mindig őrzik annak a csaknem száz évnek a nyomait, amikor Bélapátfalva és a Bél-kő története az ipar révén végérvényesen összefonódott.
Források
A történeti fotó: Fortepan – Bél-kő, mészkőbánya, Bélapátfalva
Bélapátfalva Város Önkormányzata – Cementgyártás Bélapátfalván
CeMBeton – Cementgyártás Bélapátfalván
Bélapátfalva Turizmus – Volt egyszer egy cementgyár
Bükki Nemzeti Park – Bélapátfalva–Bél-kői tanösvény
Bélkő – történeti összefoglaló
Fotó: Fortepan / 273392
Megjegyzés küldése