Volt idő, amikor az esti történethez nem kellett képernyő, könyv sem feltétlenül. Elég volt valaki, aki tudott mesélni. Egy nagyszülő, egy jó beszédű rokon, egy pásztor vagy a falu ismert mesemondója, akinek történeteit újra és újra szívesen hallgatták. A mese közös élmény volt: együtt hallgatták gyerekek és felnőttek, miközben a történetek nemzedékről nemzedékre öröklődtek.
Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját. A Minden, ami Eger oldalán tavaly ezen a napon már felidéztük, hogy „a mese maga kincs, de az út is, amelyen hozzánk érkezik”. Ez az út Heves vármegyében különösen gazdag: Besenyőtelektől Egeren és Mezőtárkányon át egészen a Tisza vidékéig számos történetet sikerült megmenteni abból a világból, amikor a mesét még elsősorban nem olvasták, hanem mondták.
Egyetlen faluból 65 népmese
Heves vármegye mesekincsének történetében megkerülhetetlen Berze Nagy János neve.
A később országosan ismert folklorista 1879-ben Besenyőtelken született, és szülőfaluja lett egyik legfontosabb néprajzi gyűjtőterülete is.
1907-ben jelent meg Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből című kötete. A gyűjtemény 88 mesét tartalmazott, amelyek közül 65 Besenyőtelekről származott. A Hagyományok Háza mesebibliográfiája szerint ilyen intenzív, egyetlen település meserepertoárját feltáró gyűjtés akkoriban különlegesnek számított.
A szám önmagában is sokat elárul.
Egyetlen Heves vármegyei faluban legalább ennyi történetet sikerült lejegyezni – és természetesen csak azokról tudunk, amelyek eljutottak a gyűjtőhöz. Hány történet hangozhatott el még az ottani házakban, udvarokon és közös munkák során úgy, hogy végül senki sem vetette papírra, azt már soha nem tudhatjuk.
Berze Nagy gyűjteményének további meséi között Egerből, Mezőtárkányból, Puszta-Hanyiból és Tiszafüredről származó történetek is találhatók. MEK
Eger is felkerült a magyar népmesék térképére
Különösen érdekes számunkra, hogy Eger neve is szerepel a több mint száz évvel ezelőtti gyűjtés helyszínei között.
Ez arra is emlékeztet, hogy a népmese nem kizárólag a távoli falvak világa volt. A 19. század végének Egerében a város és a környező települések élete sokkal szorosabban kapcsolódott egymáshoz, mint azt ma talán gondolnánk.
Vásárokra, piacokra, szőlőmunkára és más alkalmakra rendszeresen érkeztek emberek a környék falvaiból. Velük együtt pedig utaztak a történetek is.
A mese nem ismerte a településhatárokat.
Amit valaki Besenyőtelken hallott, később máshol is elmondhatta. Egy történet közben változhatott, új fordulatokat kaphatott, egy-egy szereplő más tulajdonságokkal gazdagodhatott.
Éppen ez volt az élő népmese egyik legfontosabb sajátossága.
Nem felolvasták – elmesélték
Ma, amikor népmesére gondolunk, gyakran egy könyv jut eszünkbe.
Régen azonban egészen más volt a helyzet.
A mesemondó nem egy rögzített szöveget tanult meg szóról szóra. Ismerte a történetet, annak szereplőit, fontos fordulatait és befejezését, de saját szavaival adta tovább.
Ha jó mesélő volt, figyelte a hallgatóságát.
Egy izgalmas jelenetet hosszabbra nyújthatott. A humoros résznél rájátszhatott a történetre. Más hangon szólalhatott meg az ördög, a király, a szegény legény vagy az öregasszony.
A mese ezért minden alkalommal egy kicsit újjászületett.
Berze Nagy János munkájának egyik különleges értéke éppen az, hogy igyekezett minél kevesebbet változtatni azon, amit a mesemondóktól hallott. A gyűjtéshez a mesélők nevét, foglalkozását, a települést és a lejegyzés idejét is rögzítette. Népmese
Így ezek mögött a több mint százéves szövegek mögött ma is valódi embereket láthatunk.
A palóc beszéd is ott maradt a történetekben
Heves vármegye északi részének mesemondó hagyománya természetesen nem választható el a palóc kultúrától sem.
Ennek nyomait nemcsak a viselet, az építészet, az ételek vagy a népszokások őrzik. A történetek és maga a nyelv is része ennek az örökségnek.
Berze Nagy számára fontos volt a helyi beszéd megőrzése. Nem egyszerűen irodalmi nyelvre átírt történeteket akart közölni, hanem lehetőség szerint valamit abból is megőrizni, ahogyan azokat valóban elmondták.
A kötet bevezetője külön kitér arra, hogy a palóc nyelvjárást nem ismerő olvasónak eleinte szokatlan lehet a mesék nyelve. MEK
Ami 1907-ben talán nehezítette az olvasást, ma felbecsülhetetlen érték.
Nemcsak azt tudhatjuk meg, mit meséltek, hanem valamennyire azt is, hogyan meséltek.
Királyok, ördögök, szegény emberek és furfangos legények
A Heves vármegyei történetekben ott találjuk a magyar népmesék ismerős világát.
Királyokat és királykisasszonyokat, szegény legényeket, furfangos embereket, ördögöket, boszorkányokat, csodálatos állatokat és természetfeletti segítőket.
A mese hőse azonban nem feltétlenül a legerősebb.
Sokszor éppen az indul útnak, akiről senki sem gondolná, hogy sikerrel járhat.
A legkisebb fiú.
A szegény ember.
Az egyszerű pásztor.
A furfang gyakran többet ér az erőnél, a jóság segítséget kap, a kapzsiság pedig végül megbűnhődik.
A valóságban természetesen nem mindig győzött a szegény ember a hatalmasságokkal szemben.
A mesében viszont megtörténhetett.
És talán éppen ezért volt olyan jó hallgatni.
Nem csak a gyerekeknek meséltek
A népmese ma elsősorban a gyermekkorhoz kapcsolódik, a hagyományos mesemondás azonban korántsem kizárólag a gyerekek szórakoztatása volt.
A felnőttek ugyanúgy hallgatták a történeteket.
A mesék között volt humoros, félelmetes, csodás és tanulságos történet, de szó eshetett bennük szegénységről, szerelemről, csalásról, kapzsiságról, halálról és az emberi természet gyengeségeiről is.
A mesélés egyben közösségi alkalom volt.
Nem kellett hozzá színpad, díszlet vagy különleges felszerelés.
Egy ember kellett hozzá, aki jól tudott mesélni.
És néhány ember, aki hajlandó volt végighallgatni.
A Minden, ami Eger oldalán is évek óta követjük a mese útját
A tavalyi népmese napi cikkünkben már felidéztük, hogy a mese értéke nemcsak magában a történetben rejlik, hanem abban a hosszú útban is, amelyen eljut egyik nemzedéktől a másikig.
Ez az út Egerben sem szakadt meg.
A blogon korábban beszámoltunk például a Csudafa Mesenapról, amelyet 2014-ben már hatodik alkalommal rendeztek meg Egerben. Akkor 16 intézményből 34 mesemondó jelentkezett.
Foglalkoztunk azzal is, amikor a Harlekin Bábszínházban A székely menyecske meg az ördög című népmese elevenedett meg.
2025-ben pedig a Gárdonyi MeseKert kapcsán ismét azt láthattuk, hogy a történetmondásnak ma is van közönsége Egerben.
A helyszín természetesen már nem ugyanaz, mint száz vagy kétszáz évvel ezelőtt.
A lényeg azonban meglepően keveset változott.
Valaki mesél.
Mások pedig köré gyűlnek.
Szeptember 30. – a magyar népmese napja
A magyar népmese napját 2005 óta ünnepeljük szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján. A kezdeményezés célja kezdettől az volt, hogy a mesékben őrzött kulturális örökség ne váljon pusztán könyvtári emlékké, hanem továbbra is része legyen a következő nemzedékek életének. Népmesenap
Ez azért is fontos, mert a népmese eredeti természetéhez hozzátartozik a továbbadás.
A történet akkor él igazán, amikor valaki újra elmondja.
Amikor a gyermek nemcsak egy képernyőn látja a szereplőket, hanem saját képzeletében teremti meg a sárkányt, a király várát, az erdőt vagy éppen azt az utat, amelyen a mese hőse elindul.
Besenyőtelek különleges helyet érdemel a magyar mesetérképen
Heves vármegye népmeséiről beszélve Besenyőtelek jelentőségét külön is érdemes hangsúlyozni.
Az, hogy egyetlen település lakóitól 65 mesét sikerült lejegyezni, ritka bepillantást enged egy hajdani közösség meserepertoárjába. A gyűjtemény ezért nem egyszerűen sok történetet őriz, hanem egy több mint száz évvel ezelőtti Heves vármegyei közösség kulturális emlékezetének egy részét is. MEK
A mesék mögött emberek állnak.
Olyan emberek, akiknek hangját természetesen már nem hallhatjuk.
De amit elmeséltek, azt igen.
Amikor egy ember hangja jelentette az esti szórakozást
Ma nehéz elképzelni azt a világot, amelyben egy hosszú őszi vagy téli este egyik legnagyobb eseménye lehetett, amikor valaki mesélni kezdett.
Nem volt televízió.
Nem volt internet.
Nem volt telefon, amelyen néhány másodperc alatt történetek ezreit lehetett előhívni.
Történetek mégis voltak.
A mesélő ott ült a hallgatói között. Látta az arcukat. Hallotta a nevetésüket. Érezte, mikor kell egy pillanatra elhallgatnia, és tudta, melyik fordulatnál figyel mindenki még jobban.
A történet ezért nem egyszerűen „tartalom” volt.
Közös élmény volt.
Talán ezt veszítettük el leginkább abból a világból, amikor még mesével telt az este.
Amíg valaki elmeséli, addig él
Heves vármegye egykori mesekincséből bizonyára rengeteg történet örökre elveszett. Amit azonban Berze Nagy János és más gyűjtők lejegyeztek, azt ma is elővehetjük.
Ezekben a történetekben ott maradt valami Besenyőtelek, Eger, Mezőtárkány és a környező vidék egykori lakóiból.
A szavaikból.
A humorukból.
A félelmeikből.
A reményeikből.
És abból, hogyan képzelték el azt a világot, amelyben végül helyére kerülnek a dolgok, a jó elnyeri jutalmát, a furfangos szegény ember pedig még a nála sokkal hatalmasabbat is legyőzheti.
Szeptember 30-án ezért nemcsak Benedek Elekre és a magyar népmesékre érdemes emlékeznünk.
Azokra a névtelen és név szerint is ismert Heves vármegyei mesemondókra is, akiknek köszönhetően ezek a történetek egyáltalán eljuthattak hozzánk.
Mert a mese valóban kincs.
De legalább ilyen fontos az út is, amelyen egyik embertől a másikig, egyik nemzedéktől a következőig eljut.
Források
Minden, ami Eger – A mese maga kincs, de az út is, amelyen hozzánk érkezik
Minden, ami Eger – Csudafa Mesenap
Minden, ami Eger – A székely menyecske meg az ördög
Minden, ami Eger – Gárdonyi Géza munkásságát ünnepeljük Egerben – MeseKert
Berze Nagy János: Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből – Magyar Elektronikus Könyvtár
Hagyományok Háza – Mesebibliográfia: Berze Nagy János gyűjteménye