Eger történetében a bor, az egyházi központ szerepe és az idegenforgalom mellett jóval kevesebb szó esik arról, hogy a városnak komoly ipari múltja is van. Ennek egyik legérdekesebb fejezete az egri Lakatosárugyár története. A vállalat gyökerei egészen a 19. század végéig vezetnek vissza, és több mint egy évszázadon keresztül, változó nevekkel és termékekkel, de tovább élt az egri iparban.
A mellékelt, 1974-ben készült fénykép már egy különös átmeneti korszak emléke. A régi belvárosi gyártelep ekkorra elveszítette korábbi jelentőségét, hiszen a termelés súlypontja a Kistályai útra került. Az egyszerű épületek, műhelykapuk és udvarok azonban még őrizték annak a gyárnak az emlékét, amely egykor Eger egyik legfontosabb ipari üzeme volt.
Amikor Eger iparosodni próbált
A 19. század második felében Eger gazdasági helyzete nem volt egyszerű. A város hagyományos kézműipara mellett egyre nagyobb szükség lett volna olyan korszerű üzemekre, amelyek nagyobb mennyiségben, gépesített termeléssel állítottak elő piacképes árukat.
Az iparosítás ösztönzésére helyben is történtek próbálkozások. Az Egri Általános Ipartársulat 1882-ben iparfejlesztési tervet terjesztett a város vezetése elé, ám a nagy áttörés még váratott magára.
Ebben a környezetben különösen nagy jelentősége volt annak, amikor az 1890-es évek elején megjelent egy korszerű lakatos- és vasalásgyártással foglalkozó vállalkozás.
A korabeli források alapján az alapítás és az átalakulás pontos története valamivel összetettebb annál, mint amit a későbbi rövid összefoglalók gyakran közölnek. Egy fennmaradt egri útmutató szerint 1891-ben a Hevesvármegyei Hírlap már közölte az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár Rt. alakulási felhívását. Az alapítók között Braun Ármin, Fogl Ágoston, Gebhárt Sándorné és Rózsa Alajos neve szerepelt.
A vállalkozás mögött tehát jelentős helyi gazdasági összefogás állt.
Már az 1890-es években modern gyárnak számított
A fejlődés rendkívül gyors volt.
Egy 1893-as korabeli ismertetés szerint az üzemet már az előző évben jelentősen kibővítették. A korábbi négy lóerős gőzmotort egy 12 lóerős gőzgépre cserélték, és új esztergapad, gyalugép, sajtók, marógép, csavarvágó gép, valamint köszörűgépek kerültek a műhelyekbe.
A gyárban még villanyvilágítást is bevezettek, ami az 1890-es évek elején önmagában is a korszerűsítés látványos jele volt.
Új, mintegy 17×9 méteres műhelyt is építettek.
Az üzem ekkor már körülbelül 160–180 embernek adott munkát. Ez a korabeli Eger méreteihez képest jelentős foglalkoztatónak számított.
A gyár elsősorban épületekhez és bútorokhoz szükséges vasalásokat készített: ajtó- és ablakzárakat, kilincseket, valamint különféle lakatosipari termékeket állított elő. Az 1892-ben elkészített áruk értékét egy korabeli beszámoló mintegy 120 ezer forintra tette.
Egerből külföldre is kerültek a termékek
Talán ez az egri gyár történetének egyik legérdekesebb részlete.
A Lakatosárugyár ugyanis nem csupán helyi vagy környékbeli piacra dolgozott. Termékei országosan ismertté váltak, és exportpiacokra is eljutottak.
Egy későbbi történeti összefoglalás szerint a gyár mintegy 120 szakmunkást és 80 napszámost is foglalkoztatott, gépparkjának teljesítménye pedig tovább növekedett. Évente jelentős mennyiségű lakatosárut készítettek belföldre, miközben épületvasalási termékeket külföldre, köztük keleti piacokra is szállítottak.
Ezt korabeli sajtóforrás is megerősíti: egy 1900-ban megjelent ipari felsorolásban külön szerepel az „Első magyar lakatos- és lemezárugyár r. t. Eger”, amelynek termékei között épületlakatos-árukat, ajtózárakat és lemezárukat említettek.
Vagyis több mint 120 évvel ezelőtt Egerben már olyan ipari termékek készültek, amelyekkel a város vállalkozása az ország határain túl is megjelent.
Háborúk és gazdasági válságok között
A gyár története természetesen nem volt töretlen.
Az első világháború és az azt követő gazdasági összeomlás az egri vállalatokat is súlyosan érintette. A Magyar Nemzeti Levéltár egyik feldolgozásában az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár 1919–1920 körüli veszteségei is szerepelnek.
A vállalat közvetlen kárát több mint 26 ezer koronára, közvetett veszteségeit pedig 237 700 koronára becsülték. Utóbbiban az áruforgalom fennakadása és a megnövekedett bérköltségek is szerepet játszottak.
A cég azonban túlélte ezt az időszakot.
Ennek érdekes tárgyi emlékei is fennmaradtak. Ismertek például az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár Részvénytársaság 1920-ban kibocsátott, egyenként 100 koronás részvényei. Ezekből napjainkban már gyűjtői darabok lettek.
Államosítás után új korszak kezdődött
A második világháború után alapvetően megváltozott a magyar ipar szerkezete. Az egri üzemet 1948-ban államosították, és az ezt követő évtizedekben nemcsak a vállalat neve, hanem termelési profilja is fokozatosan átalakult.
A hagyományos lakatos- és lemezáruk mellett egyre inkább különféle ipari berendezések kerültek előtérbe. A gyár könnyűipari üzemek számára készített vasszerkezeteket, ventilátorokat, légcserélő berendezéseket és különféle kiegészítő gépeket.
A présműhely közben fokozatosan áttért a bőr- és cipőiparban használatos veretek előállítására.
1964-től a gyár története már a KAEV nevéhez kapcsolódott. Az idősebb egriek számára éppen ezért sokkal ismerősebben csenghet a KAEV, mint az eredeti Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár neve.
A belvárosból a Kistályai útra
A régi üzem egyik legnagyobb problémája idővel éppen a fekvése lett.
A 19. század végén még természetesnek számított, hogy egy gyár a városszövetben működik. A 20. század második felére azonban Eger fejlődése és az ipari termelés növekedése miatt egyre kevésbé volt célszerű nagyobb üzemet fenntartani a belváros közelében.
Az 1960-as évek második felében ezért megkezdődött a termelés kitelepítése a Kistályai úti iparterületre.
Ez már egy teljesen más ipari környezet volt: nagyobb üzemcsarnokokkal, jobb közúti kapcsolatokkal és további fejlesztési lehetőségekkel.
A most bemutatott 1974-es fénykép éppen ezért különösen értékes. Nem egyszerűen néhány régi egri épületet látunk rajta, hanem egy eltűnőben lévő ipari világ utolsó nyomait.
Német együttműködéssel folytatódott a gépgyártás
A gyár történetében 1967 újabb fontos fordulópontot jelentett. Ettől az időszaktól együttműködés alakult ki a német Schön & Cie AG és a KAEV között.
Egerben egyre nagyobb szerepet kapott a cipő- és textilipari gépek gyártása. Elektrohidraulikus kivágógépek, automatikus adagolóberendezések és különféle gépipari alkatrészek készültek.
A rendszerváltást követően ismét megváltozott a vállalati háttér. 1992-ben létrejött a Schön-KAEV-Eger Kft., amely továbbvitte az egykori egri gyár gépipari hagyományainak egy részét.
Ez teszi igazán különlegessé a történetet: az 1891 körül megindult lakatosipari vállalkozás technológiai öröksége nem egyszerűen eltűnt a régi gyárépületekkel együtt.
Emlékhely őrzi a régi gyár történetét
A régi Lakatosárugyár emléke Egerben ma is megtalálható.
2009-ben az Egri Városszépítő Egyesület kezdeményezésére emlékhelyet alakítottak ki az egykori üzem közelében, a mai Dr. Agyagási Dezső park területén. A kezdeményezéshez érdekes családtörténeti szál is kapcsolódott: az emlékhely ötletét Kollmann János egykori gyárigazgató leszármazottja, Galambos Tamás festőművész vetette fel.
Az emlékhely gránitburkolatú kőoszloppal idézi fel az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár történetét. Eger város köztéri alkotásainak hivatalos nyilvántartásában is szerepel az „Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár emlékhely”.
Így legalább egy pont ma is emlékeztet arra, hogy ezen a környéken egykor gépek zakatoltak, munkások százai jártak műszakba, és olyan termékek készültek, amelyek messze Eger határain túlra is eljutottak.
Egy kevésbé ismert ipari Eger emléke
Ha ma Eger múltjára gondolunk, elsősorban a vár, a barokk belváros, az egyházi épületek, az iskolák és a szőlő- és borkultúra jut eszünkbe. Pedig a város fejlődéséhez a gyárak és az ott dolgozó emberek is hozzátartoztak.
A Lakatosárugyár története különösen jó példája ennek.
Egy 19. század végi helyi vállalkozásból jelentős ipari üzem fejlődött ki. Gőzgépeket állítottak munkába, villanyvilágítást vezettek be, több száz embernek biztosítottak megélhetést, termékeik pedig külföldi piacokra is eljutottak. Később túlélte a világháborúkat, az államosítást és az iparszerkezet teljes átalakulását is.
Az 1974-es fénykép ezért jóval több egy régi egri utcaképnél.
Egy olyan Egerből őrzött meg egy pillanatot, amelyből mára alig maradt valami: a műhelyek, udvarok, gyárkapuk és munkások városából.
Források
Minden, ami Eger – kapcsolódó egri helytörténeti bejegyzések
Minden, ami Eger – Eger ipartörténetéhez kapcsolódó bejegyzések
Egri útmutató – az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár történeti adatai
Eger Memorial – A zsidóság gazdasági szerepe a két világháború között
Magyar Nemzeti Levéltár – az egri ipar 1919–1920-as veszteségei
Eger Megyei Jogú Város – településterv, a Schön-KAEV és elődje története
Eger város – az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár emlékhelyének története
Eger város köztéri képzőművészeti alkotásainak nyilvántartása
Hungaricana – KAEV 10. sz. Gyára, Kistályai út 6.
Borítókép: Lakatosárugyár, Eger, 1974. Fotó: Molnár István Géza.