Az öreg fa árnyékában lovak állnak befogva, mellettük hatalmas fakádak, hordók és szüreti eszközök. Férfiak dolgoznak a szekér körül, a háttérben pedig egri szőlőhegy húzódik. Bakó Ferenc 1962-ben készült fényképe nem egyszerűen egy régi mezőgazdasági munkát örökített meg: egy olyan egri világot mutat, amelyben ősszel családok, napszámosok és egész munkaközösségek indultak ki a szőlőbe.
A felvétel a Dobó István Termelőszövetkezet szüretén készült, és különösen érdekes dokumentuma annak az átmeneti korszaknak, amikor a nagyüzemi szőlőtermesztés már meghatározóvá vált, a szüret mindennapjaiban azonban még ott volt a lovas szekér, a fakád, a puttony és mindenekelőtt a rengeteg kézi munka.
Az egri szüretnek azonban jóval régebbi története van. Évszázadokon át saját rendje, szabályai és hagyományai voltak, amelyek az egész város életére hatással voltak.
Szent Mihály után kezdődhetett az egri szüret
Az egri borvidéken a szüret hagyományos időszaka Szent Mihály napjához, szeptember 29-éhez kapcsolódott. Ez azonban nem jelentette azt, hogy minden gazda akkor kezdhette meg a szedést, amikor jónak látta.
A szőlő érettsége és a termés minősége miatt a kezdés időpontját hosszú időn keresztül közösen szabályozták. A munkák megkezdéséhez korábban a földesúr, a káptalan és a püspökség, illetve a városi tanács döntése is szükséges volt. A kijelölt időpontot kihirdették a város lakosságának.
Ennek nagyon is gyakorlati oka volt. A szőlő Eger gazdaságának egyik alapját jelentette, ezért nem lehetett közömbös, mikor és milyen állapotban kerül a termés a pincékbe.
A szüret időpontjának közös meghatározása egyúttal rendet is teremtett a szőlőhegyeken. Régi leírások szerint még arra is ügyeltek, hogy a kijelölt időpont előtt ne lehessen könnyen megközelíteni az ültetvényeket: a szőlőhegyekre vezető utak lezárásával próbálták megakadályozni az idő előtti szedést és a lopásokat.
Amikor viszont elérkezett a kihirdetett nap, megindult Eger.
Már napokkal korábban készültek
A szüret nem a fürtök levágásával kezdődött.
Előtte rendbe kellett tenni mindazt, amire a következő napokban szükség lehetett. Megtisztították a szüreti edényeket és eszközöket, a pincéknél kimosták és beáztatták a hordókat. A fahordók előkészítése különösen fontos művelet volt.
Egerben a borhoz számos mesterség is kapcsolódott. A hordókészítő mestereket bodnároknak nevezték, korábban pedig a borkötő elnevezést is használták. A név arra az időszakra utalt, amikor a hordók dongáit még nem feltétlenül vasabroncsokkal, hanem vesszőkkel fogták össze.
A boros edények elkészítésében fazekasok, csutorások és más mesterek is szerepet kaptak. A bélapátfalvi keménycserépgyár boroskancsói, valamint a Bükk és a Mátra üveghutáiban készült butellák, borlopók és borospoharak ugyancsak ennek a térségi borkultúrának az emlékei.
A szüret tehát sokkal több embert érintett, mint azokat, akik ősszel a szőlősorok között dolgoztak.
Asszonyok és gyerekek szedték, férfiak hordták
A hagyományos szüreti munkamegosztásnak is megvolt a maga rendje.
A szőlőt elsősorban asszonyok és gyermekek szedték. Régebben faedényeket – csebert, rocskát vagy sajtárt – használtak, a 20. század közepére pedig már a zománcos vödör is megszokottá vált.
A megtelt edények tartalmát a puttonyba öntötték.
A puttonyozás jellemzően a férfiak feladata volt. A nehéz teherrel újra és újra végig kellett járniuk a szőlősorokat, majd a termést elvinni a kádhoz vagy a feldolgozás helyére.
A Minden, ami Eger oldalán nemrég részletesen felidéztük az 1960-as és 1970-es évek egri szüreteit is. A fennmaradt fényképekből jól látható, milyen hatalmas emberi munka állt a szőlő betakarítása mögött.
A Dobó István Termelőszövetkezetben például 1962 őszén egy korabeli adat szerint 300 emberrel kezdték meg az egri leányka szüretelését a gazdaság 520 holdnyi közös művelésű szőlőterületén.
Ma már szinte elképzelhetetlen, milyen látvány lehetett, amikor egyszerre több száz ember dolgozott az egri szőlőhegyeken.
Még az iskola is alkalmazkodott a szürethez
A szüret jelentőségét talán semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy régebben az iskolai életet is hozzá igazították.
Szüreti szünetet rendeltek el, hogy a gyermekek is részt vehessenek a munkában.
A kisebb birtokokon összefogott a család. Jöttek a rokonok, szomszédok és ismerősök. A nagyobb szőlőbirtokosok napszámosokat fogadtak fel, akik között nemcsak egriek voltak: a környező településekről is sokan érkeztek munkát vállalni.
Eger gazdasági életében évszázadokon keresztül meghatározó szerepet játszott a szőlőművelés. A hóstyák lakói között különösen sokan éltek szőlőmunkából, és a szőlő éves munkarendje részben az ő életük ritmusát is megszabta.
Tavasszal kezdődött a tőkék nyitása, következett a metszés, a kapálás és a többi munka, ősszel pedig elérkezett az egész éves fáradozás eredménye: a szüret.
Amikor még lábbal taposták a szőlőt
A régi egri szüret egyik ma már szokatlannak tűnő mozzanata a szőlőtaposás volt.
A szőlőből évszázadokon keresztül taposással nyerték ki a mustot. A múzeumi gyűjtésekből még annak az emléke is fennmaradt, hogyan dolgoztak a hideg októberi napokon.
Egy vagy két ember állt a szőlőben, és mezítláb taposta a termést. A közelben tüzet raktak, hogy időnként megmelegíthessék átfagyott lábukat.
A 19. században azonban már terjedtek azok az eszközök, amelyek fokozatosan kiváltották ezt a nehéz munkát. Az egri szőlőfeldolgozás történetéhez érdekes helyi technikatörténeti emlék is kapcsolódik: a szakirodalom Óberfrank Antal egri asztalosmester nevéhez köti egy szőlődaráló megalkotását a 19. század elején.
A régi és az új módszerek persze hosszú ideig együtt éltek.
Az 1962-es kép már egy átalakuló világot mutat
Bakó Ferenc felvétele ezért is különleges.
1962-ben már egészen más gazdasági rendszer működött, mint száz évvel korábban. A kollektivizálás nyomán létrejött termelőszövetkezetek nagyobb összefüggő területeken gazdálkodtak, és Egerben a Dobó István Termelőszövetkezet az egyik jelentős szőlőtermelő gazdasággá vált.
A fényképen azonban még számos olyan részletet találunk, amely akár évtizedekkel korábban is ismerős lehetett volna.
Ott vannak a lovak.
Ott a fából készült szekér.
Ott vannak a nagy szüreti edények.
És ott vannak az emberek, akiknek fizikai munkája nélkül akkor még elképzelhetetlen lett volna a betakarítás.
A gépesítés már megkezdődött, de a szőlőszedésben továbbra is óriási szerepe maradt az emberi kéznek.
Bakó Ferenc nemcsak fényképezte ezt a világot
A kép készítőjének személye külön figyelmet érdemel.
Bakó Ferenc néprajzkutató hosszú időn keresztül meghatározó szereplője volt az egri múzeumi életnek, és kutatómunkája során hatalmas mennyiségű fényképes dokumentációt is készített.
Felvételei ma azért különösen értékesek, mert sokszor nem ünnepi pillanatokat, hanem a hétköznapi életet őrizték meg.
Munkát.
Házakat.
Embereket.
Falvakat.
Viseleteket.
Gazdálkodási módszereket.
Az egri szüretről filmfelvétele is fennmaradt: 1961-ben mozgóképen örökítette meg a szüreti munkát. Így az 1962-es fénykép egy nagyobb dokumentáció részeként is értelmezhető.
A szüret munka volt – de ünnep is
Az egri szüret történetéhez a kemény fizikai munka mellett mindig hozzátartozott a közösségi élmény.
A 19. századi leírások szerint a környék fiataljai szívesen vállaltak munkát az egri szőlőkben, és ebben nem kizárólag a kereseti lehetőség játszott szerepet. A szürethez jókedv, ismerkedés, közös étkezések, mulatságok és később szervezett felvonulások, bálok is kapcsolódtak.
Talán ezért maradt meg olyan erősen az emlékezetben.
A szüret egyszerre jelentette az egész éves munka végét és az új bor születésének kezdetét.
A régi szüretek története most az egri várba költözik
Különös aktualitást ad az 1962-es fényképnek, hogy éppen ma, 2026. október 1-jén nyílik meg a Dobó István Vármúzeum új időszaki tárlata, az „Egri borkóstoló – A szőlőművelés öröksége”.
A megnyitót október 1-jén 17 órakor tartják a Dobó-bástyában, a kiállítás pedig október 2-től 2027. május 2-ig látogatható.
A tárlat tárgyak, dokumentumok, fényképek és filmek segítségével mutatja be az egri szőlőtermelés és borkészítés évszázados történetét. Szó esik a régi termőhelyekről és szőlőfajtákról, a szüret hagyományairól, az egri pincerendszerről és borkereskedelemről, valamint természetesen az Egri Bikavér történetéről is.
Archív filmek, bordalok, régi tárgyak és interaktív elemek idézik meg azt a világot, amelyből Bakó Ferenc 1962-es fényképe is megőrzött számunkra egyetlen pillanatot.
Hatvannégy év választ el bennünket ettől a pillanattól
Bakó Ferenc 1962-ben exponálta fényképezőgépét az egri szőlőben.
Hatvannégy év telt el azóta.
A lovas szekereket felváltották a korszerű szállítójárművek, a fakádak helyét modern berendezések vették át, a szőlészet és a borászat technológiája pedig szinte összehasonlíthatatlan az akkori állapotokkal.
De ha ősszel végignézünk az Eger környéki szőlőhegyeken, valami mégis ugyanaz maradt.
A szüret ma is az a pillanat, amikor egy egész esztendő munkájáról kiderül, mit adott a szőlő.
És talán ezért olyan értékesek ezek a régi fényképek. Nem pusztán azt mutatják meg, hogyan szüreteltek egykor Egerben. Azokat az embereket és azt a mindennapi világot őrzik, amelyből az egri szőlő- és borkultúra mai formája megszületett.
Források
Minden, ami Eger – Egri BORkóstoló: évszázadok szőlő- és borkultúrája költözik a Dobó-bástyába
Minden, ami Eger – Helló ősz! Helló Völgy! – ősszel talán a legszebb arcát mutatja Eger bornegyede
Minden, ami Eger – Ki volt a Szépasszony? – egy 1981-es egri írás nyomában
Dobó István Vármúzeum – Az egri szüret
Dobó István Vármúzeum – Egri borkóstoló – A szőlőművelés öröksége
Dobó István Vármúzeum – a kiállítás időpontja és részletes programja
Ethnographia – Zábrátzky Éva: Szüreti mulatságok Egerben a 19. századtól napjainkig
Borítókép: Szüret a Dobó István Termelőszövetkezetben, Eger, 1962. Fotó: Bakó Ferenc / Dobó István Vármúzeum Fotóadattára.