Eger történelmének egyik legjelentősebb, mégis kevésbé ismert intézménye az egri káptalan. A középkori várban működő papi testület nemcsak az egyházi életben töltött be meghatározó szerepet, hanem évszázadokon át részt vett a város igazgatásában, a birtokügyek intézésében, az oktatásban és a jogi okiratok hitelesítésében is. Hatalma egykor Eger utcáinak elhelyezkedését, a város birtokviszonyait és később barokk építészetét is befolyásolta. Története a tatárjárástól a török hódoltságon át egészen napjainkig vezet.
Mi volt valójában az egri káptalan?
A káptalan a katolikus egyház kanonokokból álló testülete, amely a püspök mellett működött. Tagjai képzett egyházi személyek voltak, akik vallási, igazgatási, oktatási és bizonyos korszakokban jogi feladatokat is elláttak.
Az egri székeskáptalan élén a nagyprépost állt. A testületnek saját vagyona, birtokai, jövedelmei és levéltára volt. Ez azt jelentette, hogy bár szorosan együttműködött a püspökkel, önálló intézményként is jelentős befolyással rendelkezett.
A középkori Magyarországon a káptalanok különösen fontos szerepet játszottak, hiszen olyan feladatokat is elláttak, amelyek ma a közjegyzőkhöz, földhivatalokhoz vagy más állami intézményekhez tartoznak.
Az egri káptalan története szinte egyidős az egri püspökségével. A püspökség már 1009-ben létezett, a káptalan pedig a korai egyházi szervezet részeként alakult ki. Pontos alapítási évét nem ismerjük.
A középkori várban kezdődött minden
A mai egri vár területe eredetileg nem elsősorban katonai erődítményként szolgált. Itt alakult ki a középkori püspöki központ, amelynek meghatározó épülete a Szent János evangélista tiszteletére emelt székesegyház volt.
A templom közelében állt a püspöki rezidencia, a káptalan közös épülete és a kanonokok lakóházai.
A középkori egri vár tehát egyházi és szellemi központként is működött. A székesegyházban ünnepi szertartásokat tartottak, a káptalani épületekben pedig oklevelek készültek, birtokügyeket intéztek és egyházi kérdésekben tanácskoztak.
A káptalan létszáma az évszázadok során változott. A korai időszakban hozzávetőleg 15–20 kanonokkal számolhatunk, később a testület ennél jóval népesebb is volt.
A 13. században a kanonokok megélhetése korántsem volt mindig biztosított. Egy 1216-os oklevél szerint Katapán püspök a szerencsi tizedjövedelmeket engedte át a kanonokoknak. 1226-ban pedig Kilit püspök pápai engedélyt kért ahhoz, hogy a kanonokok kápolnajövedelmekhez juthassanak.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy az egri káptalan történetének első évszázadaiban a testület anyagi helyzete nem volt olyan kedvező, mint amilyenné a későbbi évszázadokban vált.
Eger, ahol az okleveleknek különleges jelentőségük volt
Az egri káptalan egyik legfontosabb feladata a hiteleshelyi működés volt.
A középkorban még nem létezett a mai értelemben vett közjegyzői és földhivatali rendszer. A birtokadományokat, örökléseket, adásvételeket és különféle jogi megállapodásokat hiteles okiratokkal kellett igazolni.
Ebben kaptak fontos szerepet a káptalanok.
Az egri káptalan III. Béla király uralkodása idején, a 12. század második felében már hiteleshelyként működött. A testület pecsétjével ellátott oklevelek jogi bizonyító erővel rendelkeztek.
A káptalan képviselői birtokba iktatásoknál, határjárásoknál és más jogi eljárásoknál is közreműködtek.
Működési területe a 14–16. században Magyarország északkeleti részének jelentős hányadára kiterjedt.
Ez Eger számára különleges rangot jelentett. A város nemcsak püspöki székhely volt, hanem olyan jogi központ is, ahová távoli vidékek birtokosai és megbízottai fordultak ügyeik intézéséért.
A tatárjárás, amely az egri káptalan iratait is elpusztította
1241-ben a tatárjárás súlyos pusztítást okozott Egerben.
A vár területén álló egyházi épületeket felégették, és a káptalan korábbi hiteleshelyi oklevelei is megsemmisültek.
A pusztítás nemcsak építészeti veszteséget jelentett. Az iratokkal együtt a korábbi évszázadok számos birtokjogi és történeti emléke is eltűnt.
A káptalan eredeti pecsétje szintén megsemmisült.
Egy 1281-ben kiadott oklevél már kifejezetten a tatárjárás után megújított pecsétre hivatkozott.
Az egri káptalan pecsétjén Szent János evangélista jelképe, a sas szerepelt. A pecsét nem pusztán egyházi szimbólum volt, hanem a hitelesítés egyik legfontosabb eszköze.
A tatárjárást követően a káptalan újjászerveződött, és a következő évszázadokban egyre jelentősebb intézménnyé fejlődött.
Amikor az Eger-patak két különböző birtokos városrészét választotta el
Eger történetének egyik legérdekesebb sajátossága, hogy a város egykor nem tartozott teljes egészében ugyanahhoz a földesúrhoz.
Az Eger-patak fontos birtokhatárként szolgált.
A pataktól nyugatra fekvő városrész a püspök, a keleti oldal pedig a káptalan fennhatósága alá tartozott.
Ez a felosztás nemcsak a birtokviszonyokban, hanem a város mindennapi igazgatásában is jelentőséggel bírt.
A két városrész eltérő földesúri fennhatósága befolyásolta a helyi kötelezettségeket, a gazdálkodást és az igazgatási viszonyokat.
A területi megosztottsághoz közigazgatási különbségek is kapcsolódtak. A pataktól keletre fekvő városrész 1807-ig Borsod vármegyéhez tartozott.
A Minden, ami Eger blog korábbi, az elfeledett Erzsébet hídról szóló írásában már foglalkoztunk az Eger-patak egykori határszerepével.
Ma, amikor átsétálunk a belváros valamelyik hídján, aligha gondolunk arra, hogy évszázadokkal ezelőtt egy ilyen átkelés különböző földesúri fennhatóság alatt álló városrészeket kötött össze.
A káptalan birtokai Heves megyében
Az egri káptalan a középkor folyamán jelentős földbirtokokat szerzett.
A 14. században többek között Almagyar, Mezőtárkány, Maklár, Demjén, Bátor és Tárkány környékén rendelkezett birtokokkal vagy földesúri jogokkal.
A későbbi századokban birtokállománya tovább bővült.
A káptalan gazdasági jelentőségét jól érzékelteti, hogy a 20. század elején is hatalmas földterületek tartoztak hozzá.
A Magyar Nemzeti Levéltár adatai szerint 1920-ban az egri főkáptalan birtokainak összterülete 105 184 katasztrális hold volt.
Ez hozzávetőleg 60 500 hektárnak felel meg.
A káptalani uradalmak mezőgazdasági termelést, erdőgazdálkodást és birtokigazgatási tevékenységet is magukban foglaltak.
Az intézmény tehát nemcsak egyházi, hanem számottevő gazdasági szereplője is volt a térségnek.
Az egri káptalan különleges térképalbuma
A káptalan birtokainak történetét egy rendkívül érdekes dokumentum is őrzi.
1883-ban Szabó Imre uradalmi mérnök elkészítette az egri főkáptalan birtokainak részletes térképalbumát.
A következő évre datált, 32 lapból álló album a káptalan különböző megyékben fekvő birtokait mutatja be.
A térképek színezettek, a különböző megyékben található birtokokat eltérő színekkel jelölték.
A 42 × 62 centiméteres lapokból összeállított album méretaránya 1:51 840 volt.
A gyűjtemény különlegessége, hogy nemcsak a földterületek elhelyezkedését mutatja be, hanem a 19. század végi birtokigazgatásról is képet ad.
Az albumot a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára őrzi, amelynek kéziratos térképgyűjteménye közel 1200 darabot számlál.
A török hódítás és a káptalan menekülése
A 16. században az egri káptalan történetében is jelentős változások következtek be.
A vár katonai szerepének erősödése és a reformáció terjedése egyre nehezebbé tette a katolikus egyházi intézmények működését.
A káptalan már Eger 1596-os török elfoglalása előtt kiszorult korábbi várbeli központjából.
A források az eltávolítás pontos időpontját eltérően adják meg, de abban megegyeznek, hogy a testületnek a 16. század második felében el kellett hagynia régi működési helyét.
Az 1596-os várvesztés után a káptalan számára Kassa lett az egyik legfontosabb menedék és működési központ.
1613-ban Jászóra költözött, majd 1649-ben ismét Kassára helyezte át székhelyét.
A költözések ellenére az intézmény nem szűnt meg.
Különösen figyelemre méltó, hogy a káptalan levéltárát is igyekezett megőrizni, és a székhelyváltoztatások során magával vitte.
A fennmaradt dokumentumok ezért nemcsak Eger, hanem az egész északkelet-magyarországi térség történetének fontos forrásai.
Visszatérés Egerbe – a barokk város születése
A török uralom megszűnése után az egyházi intézmények fokozatosan visszatértek Egerbe.
A káptalan visszatelepülése hosszabb folyamat volt, amely 1725-re fejeződött be.
Ekkorra a középkori várbeli székesegyház már nem szolgálhatott eredeti rendeltetésének megfelelően, ezért az egyházi élet súlypontja a város belső területeire helyeződött át.
A kanonokok lakóhelyeinek kialakítása jelentősen hozzájárult a barokk Eger városképének megszületéséhez.
Telekessy István püspök és a káptalan közötti megállapodás lehetővé tette, hogy a kanonokok a korábbi káptalani városrészből, a mai Knézich Károly utca környékéről közelebb költözzenek a Szent Mihály-templomhoz.
A templom helyén később a mai egri Bazilika épült fel.
Az egyházi méltóságok új lakóházai és palotái a mai Kossuth Lajos utca arculatát is meghatározták.
A Minden, ami Eger blog korábbi írásaiban már részletesen bemutattuk a Kossuth Lajos utca történetét, a kanonoki házakat és az itt található műemlékeket.
A régi utca egy időben a Káptalan utca nevet is viselte.
A Kispréposti palota – az egri káptalan egyik legszebb emléke
A káptalan történetének egyik leglátványosabb, ma is álló emléke a Kossuth Lajos utcában található Kispréposti palota.
A kisprépost a káptalan egyik vezető méltósága, a nagyprépost utáni fontos tisztségviselő volt.
A palotát Androvics Miklós prépost-kanonok építtette 1758-ban.
Az épület Eger barokk építészetének egyik kiemelkedő alkotása.
Különösen értékesek a Fazola Henrik által készített kovácsoltvas munkák, valamint az emeleti díszterem mennyezetfreskója, amelyet Kracker János Lukács festett 1774-ben.
A freskó címe: Az Erény diadala a Bűn felett.
A palota az 1827-es nagy egri tűzvész során is megsérült, manzárdtetője leégett, és az újjáépítés után más tetőformát kapott.
Az épület ma is emlékeztet arra a korszakra, amikor a kanonokok lakóhelyei Eger legelőkelőbb épületei közé tartoztak.
1804 – amikor a káptalanból főkáptalan lett
Az egri egyháztörténet egyik legfontosabb fordulópontja 1804-ben következett be.
Ekkor az egri püspökséget érsekségi rangra emelték, és létrejött az Egri Főegyházmegye.
A változás következtében az egri székeskáptalan főkáptalanná alakult.
Ez nem csupán elnevezésbeli különbséget jelentett. Az új egyházi szervezetben a főkáptalan az érsek mellett működő testületként folytatta tevékenységét.
A 19. század folyamán azonban az állami közigazgatás és igazságszolgáltatás fejlődése fokozatosan csökkentette a káptalan korábbi jogi feladatait.
A hiteleshelyi tevékenység 1874-től, a közjegyzői intézmény elterjedésével megszűnt.
Ezzel lezárult az egri káptalan történetének egyik leghosszabb és legjelentősebb fejezete.
A levéltár, amely évszázadok történetét őrzi
Az egri káptalan történetének egyik legértékesebb öröksége a fennmaradt iratanyag.
A hiteleshelyi jegyzőkönyvek 1599 és 1879 között hiánytalan sorozatban maradtak fenn.
Ez különösen nagy jelentőségű, hiszen a dokumentumok birtokügyekről, családokról, településekről és jogi eseményekről szolgáltatnak adatokat.
A káptalan magánlevéltárában az egyházigazgatási iratok mellett gazdasági dokumentumokat is őriztek.
A második világháború alatt és után a gazdasági levéltár jelentős károkat szenvedett, egyes iratcsoportjai megsemmisültek.
A fennmaradt hiteleshelyi és káptalani iratok jelentős része a 20. század közepén állami levéltári őrizetbe került.
A dokumentumok ma is nélkülözhetetlenek Eger és Heves megye történetének kutatásához.
Mit jelent ma az egri káptalan?
Az egri főkáptalan története nem ért véget a középkori hiteleshelyi tevékenység megszűnésével.
A káptalan mint egyházi testület a mai napig az Egri Főegyházmegye intézményrendszeréhez tartozik.
Feladatai azonban alapvetően különböznek a középkori és újkori működéstől.
Ma már nem állít ki birtokjogi okleveleket, nem működik közjegyzői szerepben, és nem rendelkezik a korábbi évszázadok földesúri hatalmával.
Egyházi szerepe elsősorban a székesegyházi liturgiához és a kanonoki testület feladataihoz kapcsolódik.
Történelmi öröksége ugyanakkor ma is jelen van Egerben.
A vár középkori romjai, a Kossuth Lajos utca kanonoki palotái, a Kispréposti palota és a levéltárban őrzött iratok mind ennek az intézménynek az emlékét őrzik.
Egy intézmény, amely nélkül Eger története sem érthető meg
Az egri káptalan története jól mutatja, hogy Eger fejlődését nem kizárólag a püspökök, a várkapitányok és a városi polgárság alakították.
A kanonokok testülete évszázadokon keresztül önálló szereplője volt a város életének.
A középkorban a várban működött, okleveleket hitelesített és iskolát tartott fenn. A tatárjárás után újjászerveződött, a török hódítás idején megőrizte intézményi folytonosságát, majd a 18. században visszatérve részt vett a barokk város kialakulásában.
Az egykori káptalani birtokok, a kanonokok palotái és a több évszázados levéltári dokumentumok mind arról tanúskodnak, hogy a káptalan Eger egyik meghatározó történelmi intézménye volt.
Amikor ma a Kossuth Lajos utcán sétálunk, vagy az egri vár középkori székesegyházának maradványait nézzük, ennek a hosszú történetnek az emlékeivel találkozunk.
Az egri káptalan története nem csupán egy egyházi intézmény múltja, hanem Eger városának közel ezeréves történetéből is fontos fejezet.
Források
Minden, ami Eger – A Kossuth Lajos utca gazdag műemléki tárházának bemutatása előtt
Minden, ami Eger – Kossuth Lajos utca 1972-ben
Minden, ami Eger – Az elfeledett egri Erzsébet híd története
Magyar Nemzeti Levéltár – Intézményünkről, az egri káptalan története
Magyar Nemzeti Levéltár – Az egri főkáptalan birtokainak térképalbuma, 1884
Egri Főegyházmegyei Levéltár – Az Egri Főegyházmegye rövid története
Egri Főegyházmegye – Egyháztörténet
Magyar Katolikus Lexikon – Egri székeskáptalan
Szegedi Tudományegyetem – Az egri káptalan története a középkorban
Magyar Elektronikus Könyvtár – Borovszky Samu: Heves vármegye története
Fotó: Bródy Sándor Könyvtár – Summa / OPAC gyűjtemény, Eger, 1974 körül. A felvételen a Szent János-székesegyház maradványai és a Kálvária-domb látható.