0
Tizenhat hallgató vehetett át oklevelet most elnyert demonstrátori címéről az Eszterházy Károly Főiskolán. - Az intézményben most első alkalommal neveztek ki demonstrátorokat, az állás elnyerésére országosan egyedülálló módon nyílt pályázatot írtak ki, a diákok és a karok, intézetek közt is verseny volt a helyekért, hiszen nem volt kvóta.

– Külön választottuk az oktatási és kutatási feladatokat, s szigorúan vesszük, hogy a demonstrátorok nem végezhetnek adminisztrációs feladatokat.

Ezen kívül tanulmányaikat sem hanyagolhatják el. Cserébe a doktori ösztöndíj felét kapják meg támogatásként – mondta el dr. Ollé János, az EKF tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese.


A tizenhat új demonstrátor egyike, Szarvas Gréta neveléstudományi mesterszakot végez az EKF-en, s azért jelentkezett demonstrátornak, mert szeretné fejleszteni tudását, amit alapképzésben megszerzett. Jó lehetőségnek tartja arra is, hogy felkészüljön a doktori iskolába való felvételre. Feladatai közé tartozik majd a kutatásokban való részvétel, s alapszakjából adódóan a tanító szakos hallgatók támogatása.

>>> a cikk forrása -  (heol.hu)

Megjegyzés küldése

 
Top