0
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége immár 33. alkalommal rendezte meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban.

Az évek során a rendezvény a kézművesek, népművészek legnagyobb ünnepévé vált. Mint az Kiss Istvántól, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület mesterei harminckettedik alkalommal mutatták be tudásukat, alkotásaikat.

Az elvárásoknak, az előzetesen megjelölt kritériumoknak megfelelően a hangsúly idén a látványos szakmai bemutatókra helyeződött.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Az egyesület négy látvány műhelyt működtetett. Tóth Lóránt népi iparművész működő vízi fűrész modellje nagy érdeklődést váltott ki, alkotója az Év Mestere címet is elnyerte. Czipó Tamás fafaragó helyszínen készített állatfigurái ugyancsak elvarázsolták a közönséget.

A szövő műhely új, belső kialakítása egy palóc ház szobáját idézte, melyben Fiala Magdolna készítette a szebbnél-szebb kelméket. Új attrakcióként építettek fel egy hamisítatlan kosárfonó műhelyt, mely egy palóc porta benyomását keltette, ahol fonott, pacsit kerítésű udvarban Mucsonyi Zsolt kosárfonó mutatta be a szakma fogásait, alapanyagait.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: HEOL.hu

Megjegyzés küldése

 
Top