1892. október 3-án Egerben született Meilinger Dezső festőművész és rajztanár, akinek életét alapjaiban változtatta meg az első világháború. A fiatal művész 1914-ben még a szolnoki művésztelepen dolgozott, amikor megérkezett a háború híre. Mozgósítási parancsát már Egerben, a Knézich Károly utcai szülői házban kapta kézhez. Néhány nappal később katona volt. A fronton azonban az ecsetet és a rajzceruzát sem tette le: olyan képi dokumentumokat hagyott hátra, amelyek ma már a Nagy Háború különleges emlékei. És történetének van egy alig ismert egri fejezete is: háborús alkotásait 1918-ban szülővárosában is bemutatták.
Egerből indult a festő
Meilinger Dezső 1892. október 3-án született Egerben. Művészi pályája korán elindult: 1910 és 1914 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei között Révész Imre, Réti István, Szlányi Lajos és Zombory Lajos nevét találjuk. Már főiskolásként megfordult a szolnoki művésztelepen, 1911-től a Nemzeti Szalonban, 1913-tól pedig a Műcsarnok csoportos kiállításain is szerepelt.
A fiatal egri festő számára 1914 nyara egyszerre jelentette a tanulmányok végét és addigi életének lezárását. Június 27-én, mindössze 21 évesen megszerezte tanári diplomáját. A világháború kitörésének híre Szolnokon érte, de mozgósítási parancsát már Egerben vette át. Meilinger későbbi visszaemlékezése egészen különleges részletet őrzött meg erről a napról.
A Knézich Károly utca 18-ból indult a frontra
A kutatás egyik legérdekesebb egri adata, hogy Meilinger pontosan megnevezte egykori szülői házát: Egerben, a Knézich Károly utca 18. szám alatt élt a család.
Visszaemlékezése szerint apja az útra készülő fiának a hagyományos egri vörösborból is csomagolt, édesanyja pedig élelemmel és pogácsával rakta meg a táskáját. Másnap reggel innen búcsúzott el szüleitől.
A búcsú végül sokkal nagyobb választóvonal lett az életében, mint akkor gondolhatta. Emlékirataiban később azt írta, hogy ettől kezdve igazából már soha nem tért vissza véglegesen a szülői házba – csak látogatóba és megpihenni jött haza Egerbe.
Ez az apró részlet különösen közel hozza az embert a történelmi név mögött. Nem egyszerűen egy művész életrajzáról van szó: 1914 augusztusának egyik reggelén egy 21 éves egri fiatalember indult el a Knézich Károly utcából egy olyan háborúba, amelyről még senki sem tudta, meddig fog tartani.
Miskolcon lett a 10-es honvédek katonája
Meilinger 1914. augusztus 2-án délben érkezett Miskolcra, ahol a József-laktanyában jelentkezett. Egri lakosként a miskolci központú magyar királyi 10. honvéd gyalogezredhez került.
Érdekesség, hogy Miskolcon ekkor járt először. A háború után mégis ez a város lett életének és művészetének másik meghatározó helyszíne.
Az ezrednél gyermekkori barátjával, az ugyancsak egri kötődésű Kövér Gyulával szolgált együtt. Mindketten kiválóan rajzoltak, így idővel az alakulat harctéri festőivé váltak.
Fontos azonban egy kevéssé ismert különbség: Meilinger és Kövér nem a hadvezetés hivatalosan alkalmazott hadifestői közé tartoztak. Katonaként szolgáltak, és közben örökítették meg azt, amit maguk körül láttak.
Nemcsak csatákat festett
Éppen ez teszi Meilinger háborús munkáit különösen érdekessé.
Nem kizárólag látványos ütközeteket rajzolt. Megörökítette a katonák hétköznapjait, a romba dőlt településeket, a menekülő embereket és karavánokat, valamint azokat a tájakat is, amelyeken az ezred keresztülvonult.
A front így különös módon egyfajta kényszerű művészeti iskolává vált számára.
Vámosi Katalin művészettörténész kutatásai szerint Meilinger a háborúban rengeteget figyelte a természetet és az embereket, miközben rajztudása is rendkívül sokat fejlődött. A havas tájak iránt később megmutatkozó különleges vonzódásában is szerepet játszhattak ezek az évek.
Képeslapok lettek a fronton készült rajzokból
Talán még kevésbé ismert, hogy Meilinger egyes harctéri rajzai képeslapként is megjelentek.
A fennmaradt darabok között található például a Járőrharc és a Szövetségeseinkkel együtt. A képeslapokból származó bevételnek ráadásul nem egyszerűen kereskedelmi célja volt: a 10-es honvédek hadiözvegyeinek és árváinak támogatására létrehozott alapot segítették vele.
Kövér Gyula katonatársairól készített karikatúráiból szintén album készült. Kövér magát Meilingert is megrajzolta.
Így a művészet egyszerre lett háborús dokumentum, személyes emlék és segítségnyújtás.
A háború képei végül Egerbe is eljutottak
A történetnek van egy különösen érdekes, mára kevéssé ismert egri folytatása.
1917 végén és 1918 elején a 10-es honvédek háborús alkotásaiból többállomásos kiállítást rendeztek. A tárlat anyagát Meilinger Dezső és Kövér Gyula munkái is gazdagították.
1918-ban Egerben is rendeztek hadikiállítást.
Az eseményről a 10-es Honvéd tábori újság is beszámolt, és fennmaradt egy csoportkép is a megnyitóról. A fotón Meilinger Dezső is felismerhető Kövér Gyula és Subik Károly, az ezred egykori tábori lelkésze társaságában.
Ez különösen szép keretet ad történetének: néhány évvel azután, hogy a Knézich Károly utcai családi házból elindult katonának, már harctéri festőként tért vissza Egerbe, és a háborúban készült munkáit mutatta be szülővárosának.
És itt jön a történet egyik legszomorúbb része
A háborús képanyag sorsa nem volt szerencsés.
A kutatások szerint a kiállítási kollekció egy része később az egri Líceum pincéjébe került, majd az anyag jelentős része elkallódott. Meilinger és Kövér több rajza végül a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményébe jutott.
Ez helytörténeti szempontból különösen érdekes adat.
Vagyis az első világháború egyik figyelemre méltó magyar képzőművészeti dokumentumegyüttese egy időben Egerben, a Líceum falai között vagy annak raktárában pihent, mielőtt részben szétszóródott.
A Magyaros visszafoglalását is megfestette
Meilinger és Kövér Gyula kapcsolatának egyik legjelentősebb későbbi eredménye a Magyaros visszafoglalása című monumentális hadifestmény lett.
A Magyaros környéki harcokról már a helyszínen számos vázlatot készítettek. Ezeket évtizedekkel később is felhasználhatták: az óriási kompozíción 1936-ban dolgoztak, napi tíz-tizenkét órás munkával. A festmény célja az volt, hogy egyszerre legyen történelmileg részletes és művészileg egységes.
A front tehát Meilinger számára nem lezárt epizód maradt. Az ott látottak és a helyszínen készített vázlatok évtizedekkel később is visszatértek művészetében.
A háború után Miskolcon maradt
1918 után Meilinger már nem telepedett vissza Egerbe. Miskolcon alapított családot, majd 1919-ben Nyitray Dániel szobrászművésszel létrehozta azt a Szabadiskolát, amely a későbbi miskolci művésztelep egyik előzményének tekinthető.
Miskolcon rendkívül aktív művészeti életet élt. Évente rendszeresen rendezett tárlatokat, művei népszerűek voltak a városban.
Egerrel azonban nem szakadt meg teljesen a kapcsolata.
1926-ban szülővárosában gyűjteményes kiállítást rendezett. Később 1940-ben Ráth-díjat, 1941-ben pedig Eszterházy életképdíjat kapott.
Egy egri művész, akit Miskolc tett igazán ismertté
Meilinger Dezső életében így két város különös módon kapcsolódott össze.
Eger adta a gyermekkorát, családi hátterét és indulását. Miskolc pedig azt a művészeti közeget, amelyben pályája kiteljesedett.
Ő maga később is erősen őrizte egri emlékeit. Az első világháborúról szóló visszaemlékezésében Egerre „ősi kis városként”, a „magyar Athénként” és Dobó István városaként emlékezett.
- május 11-én Miskolcon hunyt el.
Ma, születésének 134. évfordulóján azonban érdemes ismét Egerből nézni az életét.
Mert a harcterek festőjének története valójában innen indult: egy Knézich Károly utcai házból, egy édesanya útravalójával, egy üveg egri vörössel és egy fiatal festő rajzeszközeivel.
Néhány év múlva pedig ugyanaz a fiatalember már olyan képekkel tért vissza szülővárosába, amelyek egy egész nemzedék háborús tapasztalatát őrizték meg.
Források
Magyar Nemzeti Levéltár – Meilinger Dezső festőművész élményei az I. és a II. világháborúban
A Magyaros visszavétele – Nagy Háború Blog
Herman Ottó Múzeum – Vámosi Katalin tanulmánya Meilinger Dezsőről
Kieselbach Galéria – Meilinger Dezső életrajza
Meilinger Dezső az első világháborúban. Az Egerben született festő a magyar királyi 10. honvéd gyalogezred katonájaként a front mindennapjait is megörökítette.
Fotó: magántulajdon / Magyar Nemzeti Levéltár közlése.