2000. október 10-én, 26 évvel ezelőtt hunyt el Farkas Ferenc, a magyar zeneszerzés egyik kiemelkedő alakja, akinek nevét 1998 óta viseli az egri zeneiskola. Halálának évfordulója alkalmat ad arra, hogy felidézzük Eger gazdag zenei múltját, a régi hangversenyeket, az egykor ismert muzsikusokat, a város zenekarait és azokat a tanárokat, akik nemzedékekkel szerettették meg a zenét. Mert Eger történetéhez nemcsak a vár, a templomok és a régi utcák tartoznak hozzá, hanem azok a dallamok is, amelyek egykor megtöltötték a hangversenytermeket, az iskolákat és a polgári otthonokat.
Amikor a hangverseny még társasági esemény volt
Eger kulturális életében a zene évszázadok óta fontos szerepet játszik. A város egyházi központként különösen gazdag zenei hagyományokat őrzött, de a templomok mellett a polgári társaságok, az iskolák és a különböző egyesületek is jelentős szerepet vállaltak a muzsika terjesztésében.
A 19. században és a 20. század első évtizedeiben a hangverseny nem egyszerűen szórakozási lehetőség volt. Társasági eseménynek számított, ahol a város értelmisége, tanárai, tisztviselői és zenekedvelő polgárai találkozhattak.
A műsorokon gyakran nem hivatásos előadóművészek, hanem helyi tanárok, diákok és műkedvelő muzsikusok szerepeltek. A közös zenélés az egyesületi élet természetes részének számított.
A jótékonysági hangversenyeknek külön jelentőségük volt. Egy-egy koncert bevételével iskolai, egyházi vagy szociális célokat támogathattak, miközben az előadások a város kulturális életét is gazdagították.
A régi egri hangversenyek története ezért sokkal többről szól, mint az egykor elhangzott zeneművekről. Azt is megmutatja, hogyan működött egy olyan közösség, amelyben a zenélés és a zenehallgatás a mindennapi műveltség része volt.
A város zenei életének elfeledett alakjai
Eger 20. századi zenetörténetének egyik meghatározó személyisége Fógelné Kaufmann Emma hegedűművész és zenetanár volt.
Neve ma már talán keveseknek ismerős, pedig munkássága nélkül aligha alakult volna ugyanúgy a város szervezett zeneoktatása.
Már az 1920-as évek elején jelentős szerepet vállalt a helyi kamarazenei életben. Ekkor alakult meg a Kaufmann–Fógel vonósnégyes, amelynek tagjai Kaufmann Emma első hegedűs, Stocker István második hegedűs, dr. Límann Emil brácsás és Fógel Elemér csellista voltak.
Az együttes nemcsak Egerben lépett fel. Hírnevük az ország más részeire is eljutott, így számos hangversenyre kaptak meghívást.
A vonósnégyes a város jótékonysági rendezvényeinek is rendszeres közreműködője lett.
Ez különösen érdekes fejezete Eger kulturális múltjának. A városnak ugyanis már jóval az állami zeneiskola létrejötte előtt volt olyan kamarazenei együttese, amely országos figyelmet is kivívott.
Fógelné Kaufmann Emma nemcsak előadóművészként, hanem pedagógusként is maradandót alkotott. Tanított az Angolkisasszonyok intézményében és a Gáspárdy-féle zeneiskolában, emellett zenekari próbákon vett részt, növendékeket készített fel és saját hangversenyeire gyakorolt.
Tanítványai közül többen később a Zeneakadémián folytatták tanulmányaikat. Közéjük tartozott Kroó György is, aki a magyar zenetudomány és zenekritika egyik jelentős személyisége lett.
Gáspárdy Katinka és az egri zeneoktatás kezdetei
A régi egri zenei élet másik fontos alakja Gáspárdy Katinka zongoraművész és zenetanár volt.
Az Aradról származó muzsikus magániskolája a két világháború közötti Eger zeneoktatásának egyik meghatározó intézménye lett.
Abban az időben a hangszeres tanulás lehetősége még korántsem volt olyan széles körben elérhető, mint napjainkban. A magántanárok, az egyházi intézmények és a kisebb zeneiskolák ezért különösen fontos feladatot láttak el.
A zongoratanulás a polgári családokban a műveltség egyik kifejezője volt. A hangszer sok otthonban nemcsak dísztárgyként állt, hanem a családi zenélés központjává vált.
A zenetanárok munkája azonban túlmutatott az egyéni oktatáson. Növendékhangversenyeket szerveztek, közreműködtek a város kulturális rendezvényein, és hozzájárultak egy olyan közönség kialakulásához, amely érdeklődött a komolyzene iránt.
A harmincas években az egri szülők már szervezett formában is igényelték egy zeneiskola létrehozását.
Aláírásgyűjtés indult az intézmény felállítása érdekében, és az erőfeszítések végül eredményre vezettek.
1935 – zeneiskola nyílt a Dobó téren
Eger zenei életének egyik fontos dátuma 1935 szeptembere.
Ekkor nyílt meg a Dobó tér 9. számú épület első emeletén az államilag engedélyezett, városi támogatással működő magán-zeneiskola.
Az intézmény igazgatója és hegedűtanára Fógelné Kaufmann Emma lett.
A tantestületben Gáspárdy Katinka tiszteletbeli igazgatóként és zongoratanárként, Gyárfásné Huberth Jolán második zongoratanárként, Szalay Lajos orgonaművész pedig zeneelmélet-tanárként dolgozott.
Ez a névsor ma már önmagában is helytörténeti értéket képvisel.
Olyan embereket idéz fel, akiknek munkája a város mindennapi kulturális életében meghatározó volt, nevük azonban az évtizedek során háttérbe szorult.
A Dobó tér ma elsősorban turisztikai és történelmi jelentőségéről ismert, pedig egykor a város zenei nevelésének is fontos helyszíne volt.
Az iskola a második világháború nehéz éveiben is igyekezett folytatni munkáját. Működése csak rövidebb időre szakadt meg, 1950-ben azonban megszűnt.
A zeneoktatás története ezzel mégsem ért véget.
A Panakoszta-ház, ahol nemzedékek tanultak muzsikálni
1953-ban új korszak kezdődött Eger zenei életében.
Fógelné Kaufmann Emma kitartó közbenjárásának eredményeként létrejött az Állami Zeneiskola, amely a Panakoszta-házban kapott otthont.
Az intézmény első igazgatója ismét ő lett.
A zeneiskola létrejötte jelentős előrelépést jelentett. A hangszeres oktatás szervezettebbé vált, és egyre több gyermek számára nyílt lehetőség a rendszeres zenetanulásra.
A tanári és növendékhangversenyek a város kulturális életének visszatérő eseményeivé váltak.
A fiatalok nemcsak megtanultak játszani egy hangszeren, hanem közönség előtt is bemutathatták tudásukat.
Fógelné gyermekzenekart is szervezett, amely hamar népszerűvé vált. Az együttest olyan sok helyre hívták fellépni, hogy a meghívások teljesítése is komoly feladatot jelentett.
A Panakoszta-ház azóta is összefonódott az egri zeneoktatás történetével.
Az épület falai között generációk ismerkedtek meg a zongora, a hegedű, a fúvós hangszerek és a közös muzsikálás világával.
Az Egri Szimfonikus Zenekar születése
A város zenei életének egyik legjelentősebb közössége az Egri Szimfonikus Zenekar.
Az együttes története az 1960-as évek elejére nyúlik vissza. Kezdetben a Gárdonyi Géza Gimnázium zenekarából fejlődött tovább, majd fokozatosan a város egyik meghatározó zenei együttesévé vált.
A zenekarban nem kizárólag hivatásos muzsikusok játszottak.
A gimnazisták mellett katonazenészek, főiskolai hallgatók és zeneiskolai tanárok is részt vettek a közös munkában.
Ez a sokszínű összetétel jól mutatja, milyen erős közösségszervező szerepe volt a zenének Egerben.
Az 1970-es évekre az együttes egyre komolyabb szakmai színvonalat ért el. Tagjai kamarazenei kurzusokon vettek részt, és fokozatosan bővült a zenekar repertoárja.
A szimfonikus hangversenyek révén az egri közönség olyan zeneműveket is élő előadásban hallhatott, amelyekkel korábban sokan csak rádiófelvételeken találkoztak.
A zenekar szerepe azonban nem korlátozódott Egerre.
A környező településeken tartott fellépések révén Heves megye más részein is hozzájárult a klasszikus zene megismertetéséhez.
A 2013-as ötvenéves jubileum alkalmából a Gárdonyi Géza Színházban rendeztek ünnepi hangversenyt. Szabó Sipos Máté vezényletével Wagner, Bartók és Brahms művei hangzottak el, az est szólistája Szabadi Vilmos hegedűművész volt.
A telt házas koncert egy fél évszázados közösségi és művészi munka eredményét ünnepelte.
Kórusok, amelyek összekötötték a nemzedékeket
Eger zenei múltjában az énekkarok legalább olyan fontos szerepet játszottak, mint a hangszeres együttesek.
Az egyházi kóruséneklés évszázados hagyományokra épült, amelyeket a város templomai, iskolái és egyházi intézményei őriztek tovább.
A közös éneklés azonban a világi zenei életben is meghatározó maradt.
Az iskolai kórusok nemcsak ünnepségeken szerepeltek, hanem hangversenyeken, találkozókon és különböző kulturális rendezvényeken is.
A kórusmozgalom különleges értéke abban rejlett, hogy a zene közös élményét olyanok számára is elérhetővé tette, akik nem tanultak hangszeren játszani.
A közös próbák, a fellépésekre való felkészülés és a hangversenyek olyan közösségeket hoztak létre, amelyek sok esetben az iskolai évek után is meghatározó emlékként maradtak meg.
A kórusok története egyúttal a zenetanárok története is.
Azoké a pedagógusoké, akik hosszú éveken át tanították a gyerekeket a tiszta éneklésre, a kottaolvasásra és az egymásra figyelésre.
Munkájuk gyakran kevés nyilvánosságot kapott, mégis nélkülözhetetlen volt a város zenei életének fennmaradásához.
Farkas Ferenc, akinek neve összeforrt az egri zeneiskolával
Farkas Ferenc 1905. december 15-én született Nagykanizsán, és 2000. október 10-én hunyt el Budapesten.
A kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző a 20. századi magyar zene egyik legsokoldalúbb alkotója volt.
Életművében több mint hétszáz kompozíció szerepel. Írt operákat, baletteket, filmzenéket, kórusműveket, dalokat, kamarazenét és zenekari műveket is.
Tanítványai között olyan világhírű zeneszerzőket találunk, mint Ligeti György és Kurtág György.
Farkas Ferenc zenéjében a magyar népzenei hagyományok, a klasszikus formák és az európai zenei kultúra különböző hatásai egyaránt megjelentek.
Bár nem Egerben született, kapcsolatot ápolt a város zenei életével.
Eger díszpolgárává választotta, az egri zeneiskola pedig 1998. szeptember 18-án vette fel a nevét.
A névadás nem pusztán tisztelgés volt egy jelentős magyar zeneszerző előtt.
Azt a zenei szemléletet is kifejezte, amelyben a magas színvonalú művészet, a pedagógiai munka és a közösség szolgálata egymástól elválaszthatatlan.
Farkas Ferenc halálának évfordulója ezért Egerben különös jelentőséggel bír.
Emlékeztet arra, hogy a zenei hagyomány nemcsak a híres zeneszerzők műveiben, hanem a helyi intézmények és tanárok mindennapi munkájában is tovább él.
A hangversenyek, amelyekből városi emlék lett
A régi egri zenei élet különlegessége nem feltétlenül a nagyszabású eseményekben keresendő.
Sokszor egy kisebb kamarazenei est, egy növendékhangverseny vagy egy iskolai kórus fellépése jelentett maradandó élményt a résztvevőknek.
Egy-egy koncert mögött hetek, olykor hónapok munkája állt.
A tanárok felkészítették a növendékeket, a zenekarok rendszeresen próbáltak, a kórusok új műveket tanultak.
A hangverseny napján pedig mindez néhány órára a közönség elé került.
Ezeknek az eseményeknek jelentős része ma már csak régi újsághírekben, műsorfüzetekben, fényképeken és családi emlékekben él tovább.
Pedig a helytörténet szempontjából éppen ezek az apró részletek különösen értékesek.
Egy régi koncertműsor megőrizheti azoknak a muzsikusoknak a nevét, akikről más források alig tudósítanak.
Egy csoportkép felidézhet egy már megszűnt zenekart, egy korabeli újsághirdetés pedig elárulhatja, milyen műveket hallgatott szívesen az egri közönség.
A zenei múlt kutatása így nemcsak zenetörténeti, hanem várostörténeti feladat is.
Amikor a város a zeneiskola hatvan évét ünnepelte
2019-ben az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola nagyszabású jubileumi rendezvénysorozattal emlékezett meg fennállásának hatvan évéről.
A programban kiállítás, előadás és hangversenyek is helyet kaptak.
A koncerteken az iskola tanárai, egykori és akkori növendékei léptek fel.
A jubileumi kiállításhoz Farkas Ferenc fia, Farkas András is hozzájárult. Fényképeket, festményeket, hangfelvételeket és kottákat ajándékozott az intézménynek.
A rendezvény különleges alkalmat teremtett arra, hogy a város felidézze az elmúlt évtizedek zenei nevelését.
A zeneiskola ekkor már több mint ötszáz tanulóval és közel ötven pedagógussal működött.
A számok mögött azonban sokkal fontosabb történetek húzódnak meg.
Gyermekek első hangszeres próbálkozásai, tanárok évtizedes munkája, sikeres felvételik, közös zenekari élmények és olyan hangversenyek, amelyekre az egykori résztvevők talán ma is emlékeznek.
Eger zenei öröksége ma is tovább él
A régi egri hangversenyek, zenekarok és zenetanárok története arra emlékeztet, hogy egy város kulturális gazdagságát nem kizárólag a nagy épületek és a híres történelmi események határozzák meg.
Ugyanilyen fontosak azok a közösségek is, amelyek hosszú évtizedeken át alakították a mindennapokat.
Fógelné Kaufmann Emma, Gáspárdy Katinka, a régi vonósnégyes tagjai, az Egri Szimfonikus Zenekar muzsikusai és a zeneiskola pedagógusai mind hozzátettek valamit Eger kulturális arculatához.
Az általuk létrehozott értékek nem tűntek el az idő múlásával.
Tovább élnek a mai hangversenyekben, az iskolai kórusokban, a zenekari próbákon és azokban a családokban, ahol a gyermekek ma is hangszert vesznek a kezükbe.
Farkas Ferenc halálának 26. évfordulóján ezért nemcsak egy kiváló zeneszerzőre érdemes emlékezni, hanem mindazokra is, akik Egerben évtizedeken keresztül életben tartották a muzsika szeretetét.
Mert egy város múltját nemcsak a régi fényképek és az épületek őrzik.
Néha egy dallam is elegendő ahhoz, hogy visszahozzon egy egész korszakot.
Források
Minden, ami Eger – zenei témájú korábbi bejegyzések
Egri Farkas Ferenc Zeneiskola – Az iskoláról
Egri Farkas Ferenc Zeneiskola – Névadónkról
Eger város – 60 éves az egri zeneiskola
Egri történeti ismerettár – Fógelné Kaufmann Emma
Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége – Egri Farkas Ferenc Zeneiskola
Zenekar folyóirat – Az Egri Szimfonikus Zenekar ötven éve (2013)
Editio Musica Budapest – Farkas Ferenc
Bartók Tér Panzió Eger – A zene évszázadai Egerben
Borítókép: Az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola