Eger történelmi belvárosának egyik meghatározó természeti eleme az Eger-patak, amely évszázadok óta együtt él a várossal és lakóival. A Bükk hegységből érkező vízfolyás hidak alatt, régi házak és történelmi épületek között kanyarogva halad keresztül Egeren. Partjai nemcsak a városkép jellegzetes részét alkotják, hanem a település fejlődésének, gazdasági életének és mindennapjainak is fontos tanúi. A patak története egyben Eger történetének része.
Egy vízfolyás, amely összeköti a Bükköt és Egert
Az Eger-patak története nem a város határában kezdődik. A vízfolyás a Bükk nyugati előterében, Balaton község közelében, a Vajda-kút térségében ered, majd délkeleti irányban halad tovább. Mintegy 68 kilométeres útja során több települést érint, mielőtt a Tisza vízrendszerébe jut.
A patak vízgyűjtő területe Heves megye jelentős részére kiterjed, és a Bükk délnyugati vidékének egyik meghatározó vízfolyása. Útja során hegyvidéki völgyeken, településeken és mezőgazdasági területeken halad keresztül, majd Bélapátfalva, Szarvaskő és Felnémet térségén át érkezik Egerbe.
A vízfolyás kialakulása a Bükk földtörténeti fejlődésével függ össze. A hegység kiemelkedése és a völgyek fokozatos mélyülése alakította ki azt a természetes vízhálózatot, amelynek az Eger-patak ma is része.
A patak évszázadokon keresztül nemcsak vizet szállított a városba, hanem fontos szerepet játszott a környező települések gazdasági életében is.
Amikor az Eger-patak még több ágra szakadt
A mai belvárosi patakmeder látványa könnyen azt a benyomást keltheti, hogy a vízfolyás mindig is ugyanott és ugyanilyen formában haladt keresztül Egeren.
A történeti leírások azonban egészen más képet mutatnak.
A régi Egerben a patak több ágra oszlott, kisebb szigeteket és vízzel körülvett területeket alakított ki. A természetes meder mellett mesterséges vízvezető árkok és malomcsatornák is léteztek, amelyek a víz erejének hasznosítását szolgálták.
A város fejlődésével ezek a vízfolyások fokozatosan átalakultak. Egyes ágakat megszüntettek, másokat szabályoztak, a medret pedig a közlekedés és az árvízvédelem igényeihez igazították.
A mai Eger-patak ezért már nem teljesen azonos azzal a vízi világgal, amelyet a középkori és kora újkori város lakói ismertek.
A régi vízfolyások emléke azonban tovább él a város történetében, utcahálózatában és egykori malmainak történetében.
A patak egykor két külön világot választott el
Az Eger-patak egyik legérdekesebb történelmi szerepe az volt, hogy hosszú időn keresztül birtok- és közigazgatási határként is szolgált.
A vízfolyástól keletre fekvő városrész a káptalan, a nyugati oldal pedig a püspök fennhatósága alá tartozott. Ez a megosztottság a város mindennapi életére, gazdasági kapcsolataira és igazgatására is hatással volt.
A patak egy időben két vármegye között is határvonalat jelentett. A keleti városrész 1807-ig Borsod vármegyéhez tartozott, miközben Eger másik része Heves vármegye területén feküdt.
Mai szemmel különösnek tűnhet, hogy egy városon belül ilyen jelentős közigazgatási különbségek léteztek.
A patak azonban természetes választóvonalat kínált, amelyhez a korabeli birtokviszonyok és igazgatási határok is alkalmazkodtak.
A két part közötti kapcsolatot ezért a hidak biztosították, amelyek nemcsak közlekedési, hanem gazdasági és társadalmi szempontból is nélkülözhetetlenek voltak.
Malomkerekek forogtak a patak vizében
Az Eger-patak régi történetének egyik legfontosabb fejezete a vízimalmok működéséhez kapcsolódik.
A víz energiáját már évszázadokkal az ipari gépek megjelenése előtt hasznosították a térségben. A malmok elsősorban gabonaőrlést végeztek, de más gazdasági tevékenységekhez is felhasználták a patak erejét.
A Minden, ami Eger korábbi helytörténeti összeállításaiban bemutattuk, hogy a vízfolyás mentén egykor tizenkilenc nagyobb malom és egy kisebb darálómalom is működött.
Sartory József mérnök 1787-es felmérésén hét malom szerepelt az Eger-patak mentén. Ezek egy része püspöki, más része káptalani birtokhoz kapcsolódott.
A malmok között különösen érdekes a Cifra-malom, amelyet később Práff-malomként is ismertek. Története a 16. századig vezethető vissza, és jól példázza, milyen fontos szerepet játszott a vízenergia a régi Eger gazdaságában.
Felnémeten a patak vizét más célokra is felhasználták. A rizskásamalom a helyi rizstermesztés emlékét őrizte, míg a kallómalom a posztókészítéshez kapcsolódott.
A patak tehát nem egyszerűen keresztülfolyt a településeken, hanem munkát végzett, termelést szolgált, és családok megélhetéséhez járult hozzá.
A gőzgépek, majd az elektromos meghajtás elterjedésével a vízimalmok jelentősége fokozatosan csökkent. Az egykori malmok nagy része eltűnt, történetük azonban továbbra is Eger ipari és gazdasági örökségéhez tartozik.
A hidak évszázadok óta összekötik a várost
A patak két partja között már a régi időkben is biztosítani kellett az átjárást.
A korai fahidakat idővel tartósabb kőhidak váltották fel. A város fejlődésével egyre nagyobb jelentősége lett annak, hogy a különböző városrészek között biztonságos közlekedési kapcsolat jöjjön létre.
Eger egyik legrégebbi ismert átkelője a Barátok hídja volt, amely a mai Kossuth Lajos utcai híd helyén állt. A török uralom megszűnését követően már kőhídként említették.
A Dobó téri hidat 1731-ben építették Giovanni Carlone tervei alapján. A korábbi fahíd helyére emelt, egyetlen boltívvel kialakított kőhíd a belváros egyik fontos átkelőjévé vált.
A Mária utcai híd 1781-ben készült el, és szorosan kapcsolódott az Eszterházy Károly püspök idején végrehajtott árvízvédelmi munkálatokhoz.
A hidak története ugyanakkor nemcsak építkezésekről, hanem pusztulásokról és újjáépítésekről is szól.
Az árvizek több alkalommal megrongálták vagy elsodorták az átkelőket. A városnak ilyenkor ideiglenes megoldásokkal kellett helyreállítania a két part közötti kapcsolatot.
Az Eger-patak fölött átívelő mai hidak ezért egy hosszú történeti fejlődés eredményei.
A Cifrakapu és a város védelmére emelt kőgát
A patak szabályozásának történetében különösen fontos szerepet játszott a Cifrakapu környéke.
A város északi részén húzódó egykori kapu nemcsak közlekedési és védelmi szempontból volt jelentős, hanem az árvízvédelem történetében is meghatározó helyszínné vált.
Eszterházy Károly püspök idején, 1771 és 1781 között épült ki a Posuerunt néven ismert árvízvédelmi kőgát.
A mintegy 226 méter hosszú építmény célja az volt, hogy megvédje Egert az észak felől érkező áradásoktól.
A védmű terveit Zathureczky Sándor készítette, kivitelezésében Povolni János működött közre. A gátat Eszterházy Károly 1781 májusában áldotta meg.
A korabeli városvezetés már ekkor felismerte, hogy a hegyvidéki vízgyűjtő területről lezúduló csapadék komoly veszélyt jelenthet a településre.
A Posuerunt több korábbi áradás idején eredményesen védte a várost, de a későbbi történelem bebizonyította, hogy még egy ilyen jelentős építmény sem képes minden körülmények között feltartóztatni a vizet.
Az 1878-as árvíz, amely megváltoztatta Eger történetét
Az Eger-patak legpusztítóbb ismert áradása 1878. augusztus 31-én következett be.
Az előző este kialakult rendkívüli felhőszakadás a Bükk nyugati és délnyugati térségét sújtotta. A csapadékvíz a hegyvidéki völgyeken keresztül gyorsan megindult Eger felé.
A korabeli jelentések szerint a zivatar többek között Mikófalva, Bekölce, Balaton, Monosbél és Bélapátfalva környékét is érintette.
A víztömeg Szarvaskőn és Felnémeten keresztül érkezett a város északi részére.
A Cifrakapunál feltorlódó víz végül áttörte a Posuerunt védőgátat, majd hatalmas erővel zúdult Eger belső területeire.
A katasztrófa során lakóházak omlottak össze, üzletek és műhelyek rongálódtak meg, hidak váltak használhatatlanná.
A fennmaradt adatok szerint a Dobó tér egyes részein két métert meghaladó vízmagasságot mértek. A mai Uránia mozi környékén közel kétméteres víz állt, de a Líceum környezetét is elöntötte az ár.
A városi vészbizottság korabeli jelentése 35 teljesen összedőlt házról és további 166 súlyosan megrongálódott vagy veszélyeztetett épületről számolt be.
Az árvíz emberéleteket is követelt.
A pusztítás után megkezdődött a helyreállítás, amely hosszú időre meghatározta Eger városrendezési és vízszabályozási munkálatait.
A tragédia emlékét ma is több árvízjelző tábla őrzi a belváros régi épületein.
A szabályozott meder és a megváltozott városkép
A mai Eger-patak belvárosi szakaszának kialakulása hosszú folyamat eredménye.
A korábbi természetes medret több helyen átalakították, partfalakkal erősítették meg, és a víz levezetését szolgáló műszaki megoldásokat alkalmaztak.
A város fejlődése, a közlekedési igények növekedése és az árvízvédelem egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a patak fokozatosan elnyerje mai formáját.
A belvárosban a vízfolyás sok helyen kőfalak között halad, partjain gyalogosutakkal, kisebb zöldterületekkel és hidakkal.
Az egykori természetes partokat felváltó szabályozott meder ma már a történelmi városkép megszokott része.
A változások különösen jól megfigyelhetők a Végvári vitézek tere környékén, ahol a régi épületek és a korszerűen kialakított közterületek közvetlenül kapcsolódnak a patakhoz.
A Végvári vitézek tere és az Eger-patak új kapcsolata
Eger belvárosának egyik jelentős átalakulása a Végvári vitézek tere kialakításához kapcsolódik.
A mai tér helyén korábban az egykori Szúnyog köz környezete húzódott. A belvárosi rehabilitáció során olyan új közösségi teret alakítottak ki, amely közvetlen kapcsolatot teremtett a patakkal.
A lépcsőzetesen kialakított tér lehetőséget ad arra, hogy az emberek ne csupán a hidakról szemléljék a vizet, hanem közelebb kerüljenek a város egyik legfontosabb természeti eleméhez.
A tér meghatározó alkotása Kisfaludi Strobl Zsigmond Végvári vitézek című szoborcsoportja, amely korábban a Dobó téren állt, majd 2015-ben került mai helyére.
A patak, a szoborcsoport és a föléjük magasodó egri vár együttese különleges történelmi környezetet teremt.
A Végvári vitézek tere így nemcsak a belvárosi közösségi élet egyik helyszíne, hanem jó példája annak is, miként lehet egy régi vízfolyást közelebb hozni a város mindennapjaihoz.
Élővilág a történelmi házak között
Az Eger-patak a városi környezet ellenére ma is fontos élőhely.
A vízfolyás mentén különböző madárfajok jelennek meg, amelyek táplálkozó- és pihenőhelyként használják a patakot és környezetét.
A belvárosban különösen gyakran figyelhetők meg vadkacsák, amelyek időnként fiókáikkal együtt úsznak a vízen.
A patak menti növényzet a madarak mellett más élőlények számára is fontos.
A vízfolyás természetes kapcsolatot teremt a város különböző zöldterületei között, és hozzájárul a helyi élővilág fennmaradásához.
A természetes vízi környezet azonban érzékeny az emberi beavatkozásokra.
A vízminőség, a hulladék, a csapadékhiány és a meder állapota egyaránt befolyásolja, milyen élővilág maradhat fenn a patakban.
Az elmúlt időszakban a vízhiány kérdése is előtérbe került. A patak egyes szakaszain tapasztalt alacsony vízállás vagy időszakos kiszáradás arra figyelmeztet, hogy a vízfolyás állapota nem tekinthető állandónak.
A patak védelme ezért természetvédelmi és városüzemeltetési szempontból egyaránt fontos feladat.
Az Eger-patak a várból nézve
A patak belvárosi szakaszának egyik legszebb látványa az egri vár magasabb pontjairól tárul elénk.
Innen különösen jól megfigyelhető, hogyan alakult ki a város a vízfolyás két oldalán.
A házak szorosan egymás mellé épültek, a vörös cseréptetők szinte összefüggő felületet alkotnak, miközben a patak medre természetes vonalként húzódik végig az épületek között.
A Végvári vitézek tere környékén a kőpartfalak, a hidak és a sétányok különösen jól kirajzolódnak.
A magasból nézve az is érzékelhető, hogy a vízfolyás nem csupán áthalad a városon, hanem annak szerkezetét is meghatározza.
Az utcák, a hidak és a terek elhelyezkedése sok esetben a patak vonalához igazodik.
Ősszel ez a városkép még különlegesebbé válik.
A part menti fák lombja lassan elszíneződik, a sárgás és vöröses árnyalatok pedig szépen kiegészítik a történelmi házak pasztellszínű homlokzatait és vörös tetőit.
A várból készített felvételeken egyszerre jelenik meg Eger természeti környezete, történelmi öröksége és mai városi élete.
A patak, amely Eger múltját és jelenét összeköti
Az Eger-patak történetében különös módon kapcsolódik össze a természet és az ember.
Ugyanaz a vízfolyás, amely egykor malomkerekeket forgatott, időnként pusztító árvizeket okozott. Ugyanaz a meder, amely évszázadokkal ezelőtt birtokhatárként szolgált, ma a történelmi belváros egyik legszebb látványeleme.
A régi Egerből sok minden eltűnt.
Nem láthatók már a patak mentén sorakozó egykori malmok, megváltozott a meder, átépültek a hidak, és a régi városrészek is átalakultak.
A vízfolyás azonban továbbra is itt van.
A házak között kanyarogva emlékeztet arra, hogy Eger történetét nemcsak a vár falai, a templomok tornyai és a régi utcák őrzik.
A várost átszelő patak is része ennek az örökségnek.
Aki pedig az egri várból végigtekint a belvároson, egyetlen látványban fedezheti fel mindazt, amit a természet és az ember évszázadok alatt közösen alakított ki.
Források
Minden, ami Eger – Két part között – az Eger-patak története a malmoktól az őszi sétákig
Minden, ami Eger – Az Eger-patak főbb árvizei
Minden, ami Eger – Eger-patak – Nevének eredete, elnevezései és forrása
Minden, ami Eger – Az Eger-patak a leghosszabb vízfolyás Egerben és környékén
Minden, ami Eger – Az Eger-patak egykoron húsz vízimalmot hajtott
Minden, ami Eger – A Cifra-malomtól a Práff-malomig – amikor még víz hajtotta Eger malmait
Minden, ami Eger – Amikor még malmok sorakoztak az Eger-patak mentén
Minden, ami Eger – Az elfeledett egri Erzsébet híd története
Minden, ami Eger – Amikor a Cifrakapun át tört be az árvíz
Minden, ami Eger – Cifrakapu tér – egy eltűnt városkapu és a régi Eger történetei
Minden, ami Eger – Végvári vitézek tere – ahol az Eger-patak, a vár és a történelem találkozik
Minden, ami Eger – A madarak ma is imádják az Eger-patakot
Minden, ami Eger – Az Eger-patak – A belváros szívében csörgedező természeti és turisztikai kincs
Borítókép: Az Eger-patak és a történelmi belváros részlete az egri várból, őszi hangulatban. Fotó: Szinok Gábor.