Szilvásvárad neve hallatán legtöbbünknek a Szalajka-völgy, a Fátyol-vízesés, az erdei kisvasút vagy a lipicai lovak jutnak eszébe. Pedig a település fölé magasodó Bükk sziklás hegyoldalában egy olyan középkori vár maradványai rejtőznek, amelyről még a környéken élők közül is kevesen hallottak. Éleskővár több mint hétszáz éves története nem nagy csatákról és hosszú ostromokról szól, hanem középkori birtokviszályokról, hatalmas nemesi családokról, királyi birtokcserékről és egy különös legendáról, amelyben szerelem, kincsek és tatár harcosok is szerepet kapnak.
Egy vár, amely szinte beleolvad a Bükk szikláiba
Szilvásváradtól mintegy három kilométerre délkeletre, a Szalajka-völgy fölött emelkedő Alsó-Nagy-verő hegy északi nyúlványán találhatók Éleskővár maradványai.
A vár egy 631 méter tengerszint feletti magasságban fekvő sziklafokra épült, amely körülbelül 240 méterrel magasodik a környező völgyek fölé. Elhelyezkedése nem véletlen: három oldalról meredek hegyoldalak védték, így az egykori erősséget csak egyetlen irányból lehetett viszonylag könnyebben megközelíteni.
A vár neve valószínűleg magára a természeti környezetre utal. A sziklacsúcsból északkeleti irányba egy keskeny, éles sziklagerinc húzódik, amely különösen találóvá teszi az Éleskő elnevezést.
A mai látogató már nem talál magas várfalakat, épen maradt kaputornyokat vagy látványos bástyákat. A középkori építmény nagy része az évszázadok alatt elpusztult, maradványai azonban a terep alapos megfigyelésével még felismerhetők.
Éppen ez adja Éleskővár különlegességét. Nem helyreállított történelmi látványosság, hanem a középkor egy darabja, amelyet lassan visszahódított magának az erdő.
A tatárjárás utáni évtizedekben épülhetett
Éleskővár keletkezésének pontos időpontját nem ismerjük. A várkutatók az építmény kialakítása, mérete és szerkezete alapján a 13. század közepére, az 1250–1260-as évekre helyezik az építését.
Ez különösen érdekes korszak volt Magyarország történetében.
Az 1241–1242-es tatárjárás pusztítása után IV. Béla király felismerte, hogy az ország védelméhez a korábbiaknál több kővárra van szükség. A következő évtizedekben számos új erősség épült, nemcsak királyi kezdeményezésre, hanem főúri és nemesi birtokokon is.
Éleskővár létrejötte feltehetően ebbe a folyamatba illeszkedett.
Az egyik történeti elképzelés szerint a várat a Miskolc nemzetséghez tartozó Panyit bán vagy fiai építtethették. A család jelentős birtokokkal rendelkezett a térségben, és érdeke lehetett egy olyan erősség létrehozása, amely ellenőrizhette a környéket.
A kutatók azt is felvetették, hogy a vár megépítésével a szomszédos Ákos nemzetség terjeszkedését kívánták korlátozni.
Ez azonban történeti feltételezés, nem bizonyított tény.
A középkori várak ugyanis nem kizárólag katonai célokat szolgáltak. Egy erősség a birtokos tekintélyét, gazdasági hatalmát és a környező területek fölötti ellenőrzését is kifejezhette.
Éleskővár esetében valószínűleg ez a szerep legalább olyan fontos volt, mint maga a védelem.
Mindössze 42 méter hosszú volt az egész vár
A vár egyik legérdekesebb sajátossága meglepően kis mérete.
A régészeti és vártopográfiai kutatások szerint az egész erősség mindössze körülbelül 42 méter hosszú és 14 méter széles volt. Területe nagyjából 0,05 hektárt tett ki.
Ez a méret egészen más képet mutat, mint amit az egri vár vagy a nagyobb középkori erődítmények alapján elképzelünk.
Éleskővár lényegében egy erős kőtoronyból és a hozzá kapcsolódó, fallal körülvett udvarból állhatott.
A torony külső átmérője körülbelül tíz méter volt, falai pedig helyenként a három métert is meghaladhatták. A belső tér átmérője mindössze 3,5–4,5 méter között változhatott.
A torony alaprajza különösen érdekes. A kutatók szerint kívülről szabálytalan, talán hatszögletű lehetett, miközben belső tere közel kör alakú volt.
A vastag falak arra utalnak, hogy az építmény komoly védelmi szerepet töltött be. A déli oldalon, ahonnan a vár könnyebben támadható volt, a torony falazata erősebbnek bizonyult.
A vár déli megközelítését egy sziklába mélyített árok is akadályozta.
Mindez azt mutatja, hogy az építők rendkívül tudatosan használták ki a természetes terepadottságokat.
Egy középkori ciszterna nyomai is fennmaradtak
Éleskővár egyik kevésbé ismert érdekessége az egykori víztárolója.
A torony alatti udvarrészen ma is felismerhető egy ciszterna maradványa.
Ennek jelentősége könnyen érthető, ha belegondolunk, milyen nehézséget jelenthetett a vízellátás egy meredek sziklafokon álló várban.
A középkori erősségek számára a víz legalább olyan fontos volt, mint a vastag fal vagy a megfelelő fegyverzet. Egy esetleges ostrom idején ugyanis a vár lakói nem hagyhatták el szabadon az épületet.
A ciszternák általában az esővíz összegyűjtésére és tárolására szolgáltak.
Éleskővár esetében a víztároló létezése arra utal, hogy az építők hosszabb tartózkodással is számoltak, még akkor is, ha maga a vár viszonylag kis létszámú őrség befogadására lehetett alkalmas.
A torony és az udvar falai mára nagyrészt lepusztultak. A megmaradt habarcsos kőfalrészletek azonban segítenek rekonstruálni az egykori épület elrendezését.
A Szécsi család és a középkori hatalmi viszonyok
Éleskővár történetében a 14. század hozta a legtöbb ismert eseményt.
A vár birtoklása ekkor már a Szécsi családhoz kapcsolódott, amely a középkori Magyarország egyik jelentős főúri családjának számított.
A részletes vártopográfiai kutatások szerint az erősség első ismert okleveles említése 1336-ból származik.
Ekkor Pál fia Miklós szerepelt a forrásokban Szécsi Dénes bán várnagyaként.
A várnagy a középkori vár igazgatásáért és védelméért felelős tisztségviselő volt. Feladatai közé tartozhatott a várőrség irányítása, a birtokigazgatás és a várhoz kapcsolódó gazdasági ügyek felügyelete.
Érdekes, hogy ugyanez a Miklós 1350-ben is feltűnik a forrásokban, ekkor már Szécsi Miklós szörényi bán tisztségviselőjeként.
Ez arra utal, hogy a várnak a 14. század közepén még működő igazgatási szervezete lehetett.
A birtokviszonyok később megváltoztak. Az 1360-as évekre a vár Szécsi Péter örököseinek kezébe került.
A család történetének egyik fontos fordulópontja az 1364–1366 közötti birtokcsere volt.
Amikor Nagy Lajos király elcserélte a várat
Éleskővár történetének talán legmeglepőbb eseménye I. Lajos királyhoz, vagyis Nagy Lajoshoz kapcsolódik.
A király az 1360-as évek közepén a Szécsi családdal kötött birtokcsere során megszerezte Éleskőt és a hozzá kapcsolódó birtokokat.
A csere ellenértékét a Vas megyei felsőlendvai uradalom jelentette.
Egy ilyen ügylet jól mutatja, milyen jelentős szerepet játszottak a várak a középkori birtokpolitikában.
Nem pusztán katonai létesítmények voltak, hanem nagyobb földbirtokok központjai, amelyekhez falvak, erdők, földek és különböző gazdasági jogok kapcsolódhattak.
Éleskővár története azonban ezen a ponton különös fordulatot vett.
Az 1366 utáni oklevelekben maga a vár már nem szerepel.
A kutatók ezért feltételezik, hogy az erősséget ekkor vagy nem sokkal később elhagyhatták, esetleg tudatosan le is rombolhatták.
A pusztulás pontos körülményei nem ismertek.
Az viszont figyelemre méltó, hogy 1438-ban a vár egykori birtokainak egy része már a dédesi vár tartozékai között jelent meg.
Ez arra utal, hogy Éleskővár korábbi igazgatási és birtokközponti szerepe időközben megszűnt.
Miért tűnhetett el ilyen gyorsan?
Éleskővár történetének egyik legnagyobb kérdése, hogy miért szűnt meg viszonylag rövid idő alatt.
Ha valóban az 1250–1260-as években épült, akkor alig több mint egy évszázadig tölthette be eredeti szerepét.
A válasz feltehetően a középkori birtokviszonyok átalakulásában keresendő.
Egy kis hegyi vár fenntartása jelentős költségekkel járhatott. Gondoskodni kellett az őrségről, az épületek javításáról, az élelmiszer-ellátásról és a vízről.
Ha a birtokos számára az erősség elveszítette stratégiai vagy gazdasági jelentőségét, könnyen előfordulhatott, hogy inkább egy másik várba helyezte át a birtokigazgatás központját.
Éleskővár esetében ezt a lehetőséget erősítheti a közeli dédesi vár későbbi szerepe.
A kutatások szerint Éleskő nem játszott ismert, jelentős szerepet Magyarország nagyobb középkori hadieseményeiben.
Ez azonban nem csökkenti történelmi értékét.
Éppen ellenkezőleg: egy olyan kisebb középkori erősség emléke, amelynek történetén keresztül a korszak hétköznapi hatalmi és birtokviszonyait is megismerhetjük.
Éleskővár kincse – szerelem és tatárok a Bükk erdeiben
A vár történetéhez egy különös népmonda is kapcsolódik.
A történetet Balogh Béni Éleskővár kincse című, 1971-ben megjelent mondagyűjteménye is megőrizte.
A legenda szerint a tatárjárás idején Bakó Gáspár volt Éleskővár ura.
A várúr leánya, Ildikó beleszeretett egy egyszerű favágó, Eszes Márton Gabó nevű fiába.
A kapcsolat azonban nem nyerte el a várúr tetszését, aki a fiatalembert tömlöcbe vetette.
A történet szerint ekkor érkeztek meg Batu kán tatár seregei, amelyek ostrom alá vették a várat.
Ildikó a tatárok fogságába került, a börtönből kiszabaduló Gabó pedig elhatározta, hogy megmenti szerelmét.
Vitéznek öltözve kereste fel az ellenséget, és azt ígérte, hogy kincsekhez vezeti őket, ha szabadon engedik a lányt.
A tatárokat azonban egy szűk völgybe csalta, ahol különös, medvére emlékeztető hangokkal rémítette meg őket.
A monda szerint a tatárok megfutamodtak, Ildikó megmenekült, Gabó pedig hőstettéért elnyerte a várúr elismerését.
Végül várkapitány lett, és feleségül vehette szerelmét.
A történet szép példája a Bükk vidékén fennmaradt mondavilágnak.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a legenda nem tekinthető hiteles történeti beszámolónak. A vár építését a kutatók inkább a tatárjárást követő időszakra helyezik, így a történet időrendje sem egyeztethető össze biztonsággal a régészeti megállapításokkal.
A monda értéke ezért elsősorban a helyi hagyományban és a népi emlékezetben keresendő.
Nem minden Éleskővár ugyanaz
A történeti kutatások során egy további érdekességre is érdemes figyelni.
Éleskő néven a történelmi Magyarország más területein is léteztek várak.
Az egyik legismertebb ilyen erősség a mai Szlovákia területén, Bikszárd közelében található.
A két vár története azonban teljesen különböző.
A szlovákiai Éleskő nagyobb, későbbi korszakokban is használt erődítmény volt, míg a szilvásváradi vár már a középkor végére elveszíthette jelentőségét.
A névazonosság miatt különösen fontos a történeti források pontos azonosítása, hiszen könnyen összekeverhetők a különböző várakhoz kapcsolódó események.
Mit tudnak ma a régészek Éleskővárról?
A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti adatbázisa önálló lelőhelyként tartja nyilván a szilvásváradi Éleskő várát.
A nyilvántartás középkori, Árpád-kori lelőhelyként azonosítja, és több különböző időpontban végzett helyszíni vizsgálatról, adatgyűjtésről is beszámol.
A dokumentációban többek között Kovács Béla, Nováki Gyula, Sándorfi György és Ács Csilla neve szerepel.
Az egyik legfontosabb tudományos feldolgozás Nováki Gyula, Sárközy Sebestyén és Feld István vártopográfiai munkája, amely a térség várait az őskortól a kuruc korig vizsgálja.
A kutatás részletesen bemutatja Éleskővár fekvését, alaprajzát, falmaradványait és történeti adatait.
Különösen érdekes, hogy a várból nem kerültek elő olyan, megbízhatóan keltezhető régészeti leletek, amelyek egyértelműen meghatároznák az építés idejét.
A sziklás területen a talajréteg sok helyen erősen lepusztult, ezért a régészeti feltárás lehetőségei is korlátozottak.
A vár építésének időpontját így elsősorban az építészeti jellemzők és a történeti párhuzamok alapján lehet meghatározni.
Éleskővár tehát ma is őriz megválaszolatlan kérdéseket.
Szilvásvárad másik elfeledett vára
Éleskővár története még érdekesebbé válik, ha a környék középkori erősségeivel együtt vizsgáljuk.
Szilvásvárad térségében ugyanis nem ez volt az egyetlen vár.
A Bükkben található Gerennavár szintén a település középkori múltjához kapcsolódik.
A két erősség története arra emlékeztet, hogy a mai turisztikai központ helyén és környezetében évszázadokkal korábban jelentős birtokigazgatási és hatalmi kapcsolatok alakultak ki.
A Bükk hegyei között húzódó völgyek, erdei átjárók és a természetes magaslatok fontos szerepet tölthettek be a környék ellenőrzésében.
Szilvásvárad múltja tehát jóval gazdagabb annál, mint amit a ma legismertebb látnivalók alapján gondolnánk.
Ezt a térség régészeti gazdagsága is alátámasztja.
A Dobó István Vármúzeum szakemberei például a szilvásváradi lovasközpont építéséhez kapcsolódó 2016-os feltárások során több ezer régészeti jelenséget dokumentáltak, amelyek a középső újkőkortól az Árpád-korig terjedő időszakokból származtak.
Bár ezek a leletek nem közvetlenül Éleskővár történetéhez tartoznak, jól érzékeltetik, milyen hosszú és sokrétű emberi múltja van a Szalajka-völgy környezetének.
A várrom, amelyet a természet is véd
Éleskővár ma nem tartozik a hagyományos turistalátványosságok közé.
A várszikla védett természeti területen található, megközelítése pedig nem kiépített turistautakon történik.
A Várak.hu tájékoztatása szerint a várhoz a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével, jelzetlen ösvényeken lehet eljutni.
Ezért a helyszín nem ajánlható szabadon felkereshető kirándulási célpontként. Az esetleges látogatás feltételeiről előzetesen a természetvédelmi kezelőnél szükséges tájékozódni.
A meredek, sziklás terep önmagában is fokozott óvatosságot igényel, a megmaradt falrészek pedig sérülékenyek.
Éleskővár különleges értéke éppen abban rejlik, hogy maradványai évszázadok óta szinte érintetlenül őrzik a középkori építkezés nyomait.
A természetvédelmi szempontok mellett ezért a régészeti örökség megóvása is fontos.
Hétszáz év történelme a fák között
Éleskővár nem tartozik Magyarország legismertebb várai közé. Nem kapcsolódik hozzá országos jelentőségű ostrom, és nem maradtak fenn róla látványos középkori ábrázolások.
Története mégis figyelemre méltó.
A Bükk egyik sziklás hegygerincén álló kis erősség tanúja lehetett a tatárjárás utáni várépítések korszakának, a nemesi családok birtokharcainak és Nagy Lajos király birtokpolitikájának.
A várhoz kapcsolódó legenda pedig azt bizonyítja, hogy egy régen elpusztult építmény emléke a néphagyományban is tovább élhet.
A Szalajka-völgy fölött ma már nem várőrök figyelik a hegyeket. A vastag falak helyén mohás kövek, a várudvar körül fák és cserjék találhatók.
De a sziklák között még mindig ott rejtőzik egy olyan történet, amely Szilvásvárad és Heves megye középkori múltjának kevésbé ismert fejezetét őrzi.
Éleskővár arra emlékeztet, hogy a Bükk erdeiben nemcsak természeti kincsek, hanem évszázadokon át fennmaradt történelmi emlékek is találhatók.
Források
Várak.hu – Szilvásvárad, Éleskővár
Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis – Szilvásvárad, Éleskő vára
Csodálatos Magyarország – Éleskővár, Szilvásvárad
Várvadász – Szilvásvárad, Éleskő vára
Dobó István Vármúzeum – Régészeti kutatás Szilvásvárad-Lovaspálya lelőhelyen
Minden, ami Eger – Korábbi szilvásváradi és bükki bejegyzések
Borítókép: Éleskővár középkori várromjának maradványai a Szalajka-völgy fölött, Szilvásvárad határában. Javasolt képforrás: Várak.hu – Éleskővár fotógalériája.