Eger történelmi belvárosa alatt egy különleges föld alatti világ húzódik. Az egykori érseki pincerendszer közel 300 éves múltra tekint vissza, és egykor az egri püspökség birtokairól, valamint a hozzá tartozó borvidékekről származó borok tárolására szolgált. A hatalmas járatrendszer ma már nemcsak Eger borkultúrájának emléke, hanem különleges turisztikai és kulturális látványosság is.
A látogatókat tiszta vizű patak, cseppkőszerű mészkőképződmények, egy mintegy 40 méter mély kút és a föld alá benyúló fa gyökérzete is várja. Az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontjához szervesen kapcsolódó pincerendszer hitéleti, kulturális és turisztikai célokat egyaránt szolgál.
A püspöki palota építésével kezdődött a története
Az érseki pincerendszer kialakulása a török uralom alóli felszabadulást követő időszakhoz kapcsolódik. Eger 1687-ben szabadult fel a török megszállás alól. A városba visszatérő Fenessy György püspök már nem a várban kívánt berendezkedni, ezért a polgári város területén jelölték ki az új püspöki rezidencia helyét.
A palota építéséhez szükséges tufakövet a közvetlenül az épületegyüttes mögötti dombból termelték ki. A kőfejtés során kialakult üregek és járatok később tovább bővültek, és fokozatosan összefüggő pincerendszerré alakultak.
A járatok kialakulása nem egyetlen építési időszak eredménye volt. A pince évszázadokon keresztül fejlődött, újabb ágakkal és tárolóhelyiségekkel bővült. Bél Mátyás már az 1730-as években részletesen írt az egri pincékről, köztük a püspöki rezidencia alatt található járatokról. Az 1760-as és 1770-es évekből szintén vannak adatok a rendszer bővítéséről.
Az egykori érseki pincerendszer a város alatt, a Hatvani-kaputól a Rác-kapu irányáig húzódott. Hosszát a különböző történeti és turisztikai ismertetők közel három-négy kilométerre teszik.
Borok és évjáratok a föld alatt
A pincerendszer egyik legfontosabb feladata az egyházi birtokokról származó borok tárolása volt. Az egri püspökség jelentős birtokállománnyal rendelkezett, a hozzá kapcsolódó gazdaságokból pedig nagy mennyiségű bor került az egyházi központba.
A pince történetének egyik legértékesebb dokumentuma az 1807-ben készült felmérési rajz, amelyet Csór István kulcsár, a borjövedelem felügyelője készített. A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára által bemutatott dokumentum nemcsak a járatok alaprajzát és méreteit rögzítette, hanem azt is, hogy az egyes pinceágakban milyen borokat tároltak.
A feljegyzésekben gyöngyösi, hejcei, neszmélyi és tokaji borok is szerepelnek. A dokumentum megkülönböztette a dézsmából, az egyházi saját gazdaságokból és a haszonbérletből származó készleteket.
A korabeli nyilvántartás a tárolás módjára is kitért: feltüntette, hogy az egyes borokat hordókban vagy butéliákban, vagyis palackokban őrizték. A rajzon szerepeltek a pincekapuk, a vízfolyások, a szellőzőnyílások, a zsírpince és a borseprő tárolására szolgáló helyek is.
Ez a több mint kétszáz éves felmérés ma is fontos forrása az érseki pincerendszer történetének. Segítségével nemcsak a föld alatti építmény egykori elrendezése, hanem a püspökség borral kapcsolatos gazdálkodása is megismerhető.
Az Oszlopcsarnok különleges kialakítása
A pincerendszer legismertebb és egyik leglátványosabb része az Oszlopcsarnok. A föld alatti térben hét-hét pinceág keresztezi egymást, sakktáblaszerű elrendezést alkotva.
A járatok kialakítása jól mutatja, milyen jelentős méretű föld alatti gazdasági létesítmény jött létre Egerben. A tufába vájt termek és folyosók a borok tárolására szolgáltak, a rendszer pedig a különböző készletek elkülönítését is lehetővé tette.
Az építmény nem önálló, elszigetelt pince volt: a püspöki rezidencia és a hozzá kapcsolódó gazdasági tevékenység szerves részét alkotta.
Az államosítás után veszélybe került a pince
A második világháborút követő államosítás után az érseki pincerendszer elveszítette eredeti egyházi gazdasági szerepét. A pincét nem használták tovább a korábbi módon, a vízelvezetés hiánya pedig egyre súlyosabb állagromláshoz vezetett.
A beszivárgó víz, a nedvesség és a szerkezeti problémák miatt több járat veszélyessé vált. Az 1960-as évektől Eger történelmi belvárosának rekonstrukciójához kapcsolódóan megkezdődött a föld alatti pincék feltárása, felmérése és állapotuk vizsgálata.
Az 1980-as években az érseki pincerendszer egyes szakaszait vasbeton szerkezetekkel erősítették meg, a különösen veszélyes járatokat pedig betömedékelték.
A beavatkozások ugyan hozzájárultak a megmaradt részek biztonságosabbá tételéhez, de a pince eredeti mikroklímája is megváltozott. A betonozás következtében a bor tárolásához szükséges körülmények már nem voltak biztosíthatók, így a közel négy kilométeres rendszer elveszítette eredeti funkcióját.
Visszakerült az Egri Főegyházmegye tulajdonába
A pincerendszer történetében fontos fordulatot jelentett 2018. december 14. Ezen a napon a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével megtörtént az érseki pincerendszer tényleges birtokba adása az Egri Főegyházmegye részére.
A visszakerülés lehetőséget teremtett arra, hogy a föld alatti történelmi emlék ismét szerves egységet alkosson az érseki palota épületegyüttesével.
A tervek szerint a pincerendszer a továbbiakban is látogatható marad, és kulturális, hitéleti, valamint turisztikai feladatokat lát el az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontjához kapcsolódva.
A megújult bemutatóhely 2019 húsvéthétfőjén nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
Patak, mészkőképződmények és egy mély kút
Az érseki pincerendszer különlegességét nemcsak a történelmi járatok és a borászati emlékek adják. A föld alatti környezetben a természet formáló munkája is jól megfigyelhető.
A járatokban tiszta vizű patak húzódik, amely a pince egyik különleges látványeleme. A falakon cseppkőszerű mészkőképződmények alakultak ki, a látogatók pedig egy mintegy 40 méter mély kutat is megismerhetnek.
Különleges látványt nyújt a föld alá benyúló fa gyökérzete is. A felszíni növényzet és a pincevilág kapcsolata jól érzékelteti, hogy a föld alatti terek nem teljesen elszigetelt környezetek: a felszínről érkező víz és a növények gyökerei is kapcsolatot teremtenek a két világ között.
A mészkőkiválások kialakulásában a beszivárgó víznek van szerepe. A tufából és a környező kőzetekből kioldott ásványi anyagok a pince falain rakódnak le, és idővel különleges formákat hoznak létre.
Eger föld alatti örökségének része
Az érseki pincerendszer története jól mutatja, hogy Eger múltja nemcsak a felszínen álló műemlékekben és barokk épületekben őrződött meg. A város alatt húzódó járatok ugyanúgy hozzátartoznak a történelmi örökséghez.
Az egykori püspöki borok tárolóhelyéből mára olyan bemutatóhely lett, amely egyszerre idézi fel az egyházi gazdálkodás, az egri borkultúra és a városépítés évszázados történetét.
Az érseki pincerendszer bejárata az Eszterházy téren, a Szent László-szobor alatt található. A föld alatti séta során Eger egy olyan arcát ismerhetjük meg, amely a mindennapi városi életben rejtve marad, pedig története szorosan összefonódik a város fejlődésével.
Források
Minden, ami Eger – korábbi kapcsolódó írások:
Város a Város Alatt – az egykori érseki pincerendszer
Eger alatt egy másik város húzódik – milyen hosszú valójában a pincerendszer?
A Kőporos, Eger egyik régi pincevilága
Külső források:
Magyar Nemzeti Levéltár – Az egri érsek borai, avagy a lábunk alatti világ
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Érseki pincerendszer
Egri Főegyházmegye – Visszakerült az Egri Főegyházmegyéhez az érseki pincerendszer
Borítókép: Az egri érseki pincerendszer – Fotó: Szinok Gábor
