Újranyitják, vagy sem a recski ércbányát? Változatlanul ez foglalkoztatja a térségben élőket
Nagy Sándor, polgármester szerint nemrégiben orosz kutatók is jártak a faluban, hogy mintát vegyenek a régi bánya meddőhányójából. Az elmúlt évtizedekben a komoly befektetői szándékkal érdeklődő kínaiak és ausztrálok is így győződtek meg arról, hogy valójában milyen kincs rejlik a föld alatt. Felmerült tehát a recskiekben, hogy a kormány az oroszoknak adná a koncessziós jogokat. Ezek azonban egyelőre csupán feltevések. Ennél jobban érdekli a község jobbikos vezetőjét, hogy mit tartalmazhat az a 254 millió forintért megrendelt tanulmány, amelynek május 9-ig kellett volna elkészülni.
Idén januárban megírtuk, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megbízásából a KPMG Tanácsadó Kft. bruttó 254 millióért végezheti el a Recski ércbánya újranyitásának előkészítésével kapcsolatos munkát. Az általunk megkérdezett szakértők, akik évtizedekig dolgoztak a recski bánya vezetőiként, túlárazottnak vélték a tanulmány készítését, mivel korábban számos, részletes hasonló tartalmú dokumentum született a tervezett értékesítés kapcsán.
Nagy Sándor – aki egyben a recski Hely- és Bányászattörténeti Alapítvány elnöke is – akkor úgy nyilatkozott lapunknak, hogy örülne a munkahelyteremtésnek, de érdekli az is, hogy van-e ennek realitása. Már akkor tudatta: tudomása szerint a KPMG féléves határidőt kapott a tanulmány elkészítésére, aminek eredményét mindenképpen kikéri majd az önkormányzat, mivel a benne foglaltak közérdekű adatoknak tekinthetők.
Tegnap megkérdeztük, hogy a fél év elteltével sikerült-e bepillantani a legfrissebb tanulmányba. A községvezető tájékoztatása szerint május 9. óta várják az értesítést, hogy mikor és miként tekinthetnének be a dokumentumba. Eddig azonban semmilyen jelzést nem kaptak erről. Előfordulhat az is – tette hozzá –, arra hivatkozva utasítják el érdeklődésüket, hogy olyan érzékeny adatokat tartalmazhat a tanulmány, ami miatt azt nem adhatják ki. Ebben az esetben kezdeményezik a parlament jegyzőjénél, hogy személyesen tekinthessék át az iratokat a bányát jól ismerő szakemberek segítségével. Hangsúlyozta, nem mondtak le arról, hogy tisztán lássanak az állami pénzek elköltésében, s változatlanul kíváncsiak arra, hogy reális volt-e a tanulmányra kifizetett 254 millió forintos megbízás.
a cikk eredeti helye - HEOL.hu

Megjegyzés küldése