Egy öregasszony, egy 16 éves lakatosinas, éjszakai repülés Eger háztetői fölött, táncoló férfiak és nők, majd az akasztófa. Akár egy gótikus film története is lehetne, pedig minderről 1870-ben az egri sajtó számolt be. A történetnek ráadásul van egy ma is felkereshető helyszíne: az egykori egri vesztőhely környéke.
Eger történelmében bőven akadnak olyan történetek, amelyek mellett a városban járva ma már úgy sétálunk el, hogy fogalmunk sincs arról, mi történt ugyanazon a helyen másfél-két évszázaddal korábban.
Ilyen az úgynevezett utolsó egri boszorkányszombat különös esete is.
A történetet az Élményséták Egerben elevenítette fel egy korabeli újságcikk alapján. Forrásuk az Eger című hetilap 1870. január 27-én megjelent száma volt.
Két szombat este eltűnt a 16 éves inas
A történet egy egri lakatosmester házában kezdődött.
A mester feleségének feltűnt, hogy 16 éves inasuk egymás után két szombat este is rejtélyes körülmények között eltűnt otthonról.
Az asszonyban érthetően felmerült a gyanú. Mivel lakatosinasról volt szó, attól tartott, hogy a fiú esetleg álkulcsokat készít, és azok segítségével követ el valamilyen törvénytelenséget a városban.
Ezért bekísérte az egri rendőrkapitányhoz.
Ott azonban egészen más történet bontakozott ki.
„Röpülve a házak fölött egész a Lyceum térig”
A fiú azt állította, hogy este kilenc órakor egy idős asszony kopogtatott az ablakán.
Amikor kiment hozzá, az asszony megfogta a kezét, és – legalábbis az inas elbeszélése szerint – a levegőbe emelkedtek.
A fiú állítása szerint Eger házai fölött repültek egészen a Líceum térig. Ott földet értek, majd gyalog folytatták útjukat a Hatvani hóstya vége felé.
Ott már különböző korú férfiak és nők várakoztak.
A társaság az ifjút egészen éjfélig táncoltatta.
Mielőtt elengedték volna, az idős asszony elvette a kalapját, és megígérte neki, hogy a következő szombaton ismét érte jön – akkor majd a kalapját is visszakapja.
A második szombaton már az akasztófához mentek
És az inas szerint pontosan ez történt.
A következő szombaton ismét megjelent titokzatos kísérője.
Újból a levegőbe emelkedtek, ismét a Líceum térig repültek, majd innen gyalog folytatták útjukat.
Csakhogy ezúttal egyenesen az egri akasztófához mentek.
A fiú elmondása szerint ott újra megtáncoltatták, majd szabadon engedték, és még a korábban elvett kalapját is visszakapta.
Történetét egy további különös részlettel egészítette ki: a második „légi utazás” alkalmával az öregasszony felszólítására egy kémény mellől szivart vett fel és rágyújtott.
Az esetet még érdekesebbé tette, hogy a korabeli beszámoló szerint a fiú mások előtt is következetesen ragaszkodott történetéhez.
Mit tett az egri rendőrkapitány?
A rendőrség nem kezdett boszorkányvadászatba.
A rendőrkapitány sokkal gyakorlatiasabban járt el: megvizsgáltatta az inast a városi főorvossal.
A korabeli újság szóhasználata szerint az orvos a fiút „agyvelőbajban szenvedőnek” találta, ezért az Irgalmasok kórházába küldték, ahol bent is tartották.
Az intézmény épülete később az egriek számára Kettes kórházként vált ismertté.
Ezzel a hatóság számára az ügy lényegében lezárult.
A város számára azonban még nem.
Voltak, akik tényleg hinni kezdtek a boszorkányokban
Talán ez az egész történet egyik legérdekesebb része.
Az Eger újság közléséből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a történet híre gyorsan terjedhetett a városban, és akadtak olyanok is, akik komolyan vették a boszorkányokról szóló történetet.
Ne felejtsük el: 1870-et írunk.
A modernizálódó, polgárosodó városban már működött helyi sajtó, rendőrség és orvosi ellátás, a régi népi hiedelmek azonban ettől még nem tűntek el egyik napról a másikra.
Az újság beszámolója így tulajdonképpen egy 19. századi „városi legenda” terjedését is megörökítette.
De hol volt az egri akasztófa?
Itt válik a történet igazán izgalmassá a mai egriek számára.
Boszorkányszombat minden bizonnyal nem volt – az akasztófa viszont nagyon is létezett.
Türk Frigyes egykori leírása szerint Eger vesztőhelye a város déli határán, a Hatvani út végén, kifelé haladva az országút bal oldalán, egy gyepes magaslaton állt.
A vesztőhely faragott kőből készült, körülkerített terület volt. Türk még romos állapotában személyesen is látta.
Más történeti feldolgozások szintén ezen a területen helyezik el Eger egykori kivégzőhelyét.
A hely nem pusztán névleges „akasztófa” volt: a régi nyilvános kivégzések valódi helyszínéről beszélünk.
Déryné is borzongva emlékezett az egri vesztőhelyre
A hely hírhedtségéről egy másik történeti emlék is tanúskodik.
Déryné Széppataki Róza 1815-ös egri útjáról visszaemlékezve leírta, milyen megrázó élmény volt számára, amikor a város közelében meglátta a kivégzetteket az akasztófán.
A korabeli gyakorlat szerint ugyanis az elítéltek holttestét elrettentésül hosszabb ideig is közszemlére tehették.
A ma már sűrűn beépített városrészről nehéz elképzelni, milyen komor látvány fogadhatta egykor az Egerhez délről közeledő utazót.
Az akasztófából Lőporos lett
Az egykori vesztőhely idővel eltűnt.
Türk Frigyes szerint a területre később katonai töltényraktár épült. Innen ered a környék későbbi Lőporos elnevezése.
Kapor Elemér kutatásai alapján az Élményséták Egerben azt is felidézi, hogy a Lőporos telkét 1944-ben idősebb Hevesi István vásárolta meg.
A név az egri sporttörténetből is ismerős lehet: fia, Hevesi István vízilabdázó 1956-ban olimpiai bajnok lett Melbourne-ben.
Így kapcsolódik össze ugyanazon városrész történetében az akasztófa, a katonai lőszerraktár és egy olimpiai bajnok családjának története.
Lenin út 153. – egy cím, amely elvezetett az akasztófához
Kapor Elemér kutatása azért is rendkívül érdekes, mert segítségével az egykori helyszínt már a modern városszerkezetben is el lehet helyezni.
Az 1970-es években az egykori akasztófa helyét Lenin út 153. szám alatt tartották számon.
Ennek külön érdekessége, hogy egy 1959-es Népújság is említi a Lenin út 153. címet, ahol akkor földművesszövetkezeti vegyesbolt működött.
A Lenin út ezen szakasza ma Mátyás király út.
Hol keressük ma?
Az Élményséták Egerben kutatása szerint annak, aki ma szeretné megközelítőleg megtalálni az egykori vesztőhelyet, a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárának – az egykori Vincellériskolának – környékén kell keresnie, a Mátyás király út túloldalán.
Vagyis egy olyan helyen járunk nap mint nap autóval, busszal vagy gyalog, amelyről aligha gondolnánk, milyen sötét történetek kötődnek hozzá.
A környék ma már semmiben sem emlékeztet az egykori városszéli gyepes magaslatra.
Eger egyik különös időutazása
És éppen ezért érdemes megőrizni ezt a történetet.
Nem azért, mert valóban boszorkányok repkedtek volna Eger háztetői fölött 1870 telén.
Hanem azért, mert egy 16 éves fiú különös története pillanatfelvételt őrzött meg arról, hogyan találkozott egymással babona, városi szóbeszéd, sajtó, rendőrség és orvostudomány a 19. századi Egerben.
Ráadásul a történetben szereplő útvonal egy része ma is bejárható.
A Líceum áll.
A régi Hatvani hóstya helyét benőtte a város.
Az akasztófa eltűnt.
A történet azonban 156 év elteltével is itt maradt velünk.
És amikor legközelebb a Mátyás király úton, a Levéltár környékén járunk, érdemes egy pillanatra belegondolni:
egy 16 éves egri lakatosinas 1870-ben azt állította, hogy szombat éjszaka boszorkánnyal repült ide – egyenesen az akasztófához.
Kapcsolódó cikkek a Minden, ami Eger oldalán
-
A sínek mentén született városrész emlékei – Eger Lenin útja és a Vasúti kisvendéglő világa az 1960-as évek elején
-
Eger történelmi sugárútja – a Deák Ferenc utca múltja, építészeti kincsei és rejtett történetei
Források
- Élményséták Egerben – Utazás az utolsó egri boszorkányszombat helyszínére
- Eger című hetilap, 1870. január 27., VIII. évfolyam, 4. szám
- Türk Frigyes: Az Egri Akasztófa
- Kapor Elemér: Kisváros a felhők fölött, Eger, 1988
- Az egri hóstyák, Eger, 2007
- HEOL – Borzongva emlegetik ma is az egykori egri vesztőhelyet
- Hungaricana – korabeli sajtóanyagok
Eger; Líceum – Hungaricana Képcsarnok