Eger és Szarvaskő között, az Almár-völgyben egykor keskeny nyomtávú vasút közlekedett. A kezdetben szénszállításra épült pályán később kavicsot, építőanyagot és kirándulókat szállítottak, majd az egri gyermekek számára is fontos közlekedési eszközzé vált. Az utolsó szerelvények 1976 nyarán jártak, a vasutat később elbontották. Az egykori vonal történetét ma régi fényképek, térképek, levéltári adatok és a terepen megmaradt nyomok segítségével lehet rekonstruálni.
Szénbányászat indította el a vasút történetét
Az Almár-völgy vasúttörténete az 1920-as évek elején kezdődött. Az 1921 februárjában megalakult Érseki Bánya és Ipartelepek Rt. Szarvaskő területén, az Almár-völgy felső részén széntelepek után kutatott.
A kutatások eredményeként a Töviskes-hegy oldalában megnyitották a Szent János-tárót. A kitermelt szén elszállítására azonban megfelelő közlekedési lehetőséget kellett teremteni.
Az Eger–Putnok vasútvonal már működött, ezért a bányát ehhez a nagyvasúti kapcsolathoz kívánták csatlakoztatni.
Az engedélyezési eljárás egyik fontos dátuma 1922. február 21. Ekkor tartották azt a helyszíni bejárást, amelynek nyomán engedélyezték az almári átrakóhoz kapcsolódó, mintegy 5,5 kilométer hosszú keskeny nyomtávú bányavasút építését.
A korabeli engedély külön kikötötte, hogy az építkezéshez hazai vasipari termékeket kell felhasználni.
A pálya megépítése komoly mérnöki feladatot jelentett. A szűk völgyben hidakra, töltésekre és bevágásokra volt szükség, hogy a szerelvények eljuthassanak a bányától az átrakóig.
A szénbányászat azonban nem bizonyult tartósan gazdaságosnak.
A Szent János-táróban 1926-ban megszűnt a termelés, az iparvágány használatára kötött szerződést pedig 1928-ban felmondták. A síneket ezt követően felszedték.
Ezzel az Almár-völgy első kisvasútjának története lezárult.
Újra megépítették a vasutat az 1950-es években
A második világháború után ismét felmerült a szarvaskői szénvagyon hasznosítása.
Az 1957-es vizsgálatok mintegy 15 millió tonnányi szénvagyont tartottak számon a térségben. A bányászat újraindításához a vasúti szállítás helyreállítására is szükség volt.
A kisvasutat ezért újjáépítették.
Az első szénszállítmány 1958. december 21-én érkezett meg az egri TÜZÉP-telepre.
Az Egri Gazdasági Vasút ekkor ismét fontos szerepet kapott a környék ipari életében. A bányából érkező szén elszállítására szolgált, miközben a vonal később más áruk fuvarozására is alkalmassá vált.
A szarvaskői szénbányászatot azonban továbbra is nehezítették a kedvezőtlen földtani adottságok. A kitermelés költséges volt, a gazdaságosságot nem sikerült biztosítani.
A széntermelés 1967. július 1-jén végleg leállt.
A vasút azonban ekkor még nem szűnt meg.
Az Egri Tanács vette át a kisvasutat
A MÁV és az Egri Tanács közötti megállapodás alapján 1967. augusztus 1-jével a város kezelésébe került az Eger–Szarvaskői Gazdasági Vasút.
Az átvétel célja már nem kizárólag az ipari szállítás volt.
A kisvasutat kirándulók és üdülők szállítására, valamint a kavicsbánya termékeinek fuvarozására kívánták használni.
A város négy C–50-es dízelmozdonyt, négy személykocsit és különböző típusú teherkocsikat vett át.
Az állományhoz két B és két Bak sorozatú személykocsi, továbbá J, Ja és Jah típusú teherkocsik tartoztak.
A vasút 760 milliméteres nyomtávon működött.
A vonal teljes hossza ekkor 9,2 kilométer volt.
Az 1968-ban a Felső-legelő dűlőben megnyitott kavicsbánya újabb szállítási feladatot biztosított a kisvasútnak. A kitermelt követ vasúton juttatták Egerbe.
A vasút gazdasági jelentősége mellett egyre nagyobb szerepet kapott a személyszállítás.
Közel egyórás utazás Egerből Keselyőbércre
A kisvasút útvonala Eger északi részéről indult, majd Felnémet és Almár térségén keresztül vezetett az Almár-völgy felső szakaszába.
A történeti menetrendben a következő állomások és megállóhelyek szerepeltek:
Eger-Töviskes
Cinege
Csurgó
Almár elő
Pirittyó
Villóbérc
Verőforrás
Keselyőbérc
Az 1969. májusi menetrend szerint hétköznap két, hétvégén három vonatpár közlekedett.
A menetidő a hegy felé 50 perc, visszafelé 40 perc volt.
Ez jól érzékelteti a vasút jellegét. A szerelvények nem nagy sebességgel haladtak, a pálya a völgy domborzati adottságaihoz igazodott.
A kisvasút az Eger-patak és az Almár-patak környezetében is áthaladt, a meredekebb hegyoldalakon pedig bevágásokkal és töltésekkel vezették tovább.
Az egyik legjelentősebb műtárgy az Almár-patak fölötti, mintegy 35 méter hosszú völgyhíd volt.
A korabeli felvételek alapján a szerelvényeken dízelmozdonyok, személyszállító kocsik és teherkocsik egyaránt közlekedtek.
Az Egri Csillagok úttörőtáborhoz is vonattal utaztak
A vasút történetének egyik fontos fejezete 1970-ben kezdődött.
Keselyőbércen, az egykori bányatelep területén megnyitották az Egri Csillagok úttörőtábort.
A táborba érkező általános iskolások számára a kisvasút különleges utazási lehetőséget biztosított.
A gyermekek ingyen utazhattak a szerelvényeken.
Az Almár-völgyi kisvasutat ezért sokan egri úttörővasútként is emlegették, bár története és működése eltért a budapesti gyermekvasútétól.
Az egri vasúton a személyszállítás mellett továbbra is folyt gazdasági tevékenység.
A vasút működésének ez az időszaka különösen fontos a helyi emlékezetben. A régi egri családok közül sokan még emlékezhetnek a kirándulásokra, a táborozásokra és a kisvonaton megtett utazásokra.
Miért szűnt meg az Almár-völgyi kisvasút?
A hetvenes évek közepére a vasút műszaki állapota jelentősen leromlott.
A pálya felújítása egyre sürgetőbbé vált, miközben a személyszállításból kevés bevétel keletkezett.
A vasút fenntartása évente mintegy 900 ezer forintba került.
A kavicsbánya termelése sem biztosított folyamatos szállítási feladatot.
Az UVATERV 1973-ban elkészítette a vasút felújítási tervét, amelynek költségét körülbelül 25 millió forintra becsülték.
A szükséges összeget az Egri Tanács nem tudta előteremteni.
A kisvasút utolsó szerelvényei 1976 nyarán közlekedtek.
Az úttörőtáborhoz vezető közutat felújították, így 1977-ben már autóbuszokkal szállították a táborozó gyermekeket.
A vasút felszámolása ezt követően folytatódott.
1976 őszén az almári átrakó normál nyomtávú rakodóvágányát és kapcsolódó berendezéseit is elbontották.
A kisvasút megszüntetéséről 1978-ban született bontási határozat.
A felszedett sínanyagot a gyöngyösi Mátravasút vásárolta meg.
A mozdonyok és a teherkocsik későbbi sorsáról nem maradt fenn minden részletre kiterjedő dokumentáció.
Mi maradt meg az Almár-völgyi kisvasútból?
A kisvasút ma már nem létezik működő vasútvonalként.
A vasúttörténeti nyilvántartás szerint az egykori 9,2 kilométeres pályából egyetlen üzemelő szakasz sem maradt fenn.
A vasút nyomai azonban nem tűntek el teljesen.
Az egykori pálya helyét több ponton a terep kialakítása árulja el.
A történeti kutatások és korábbi terepbejárások az alábbi maradványokat dokumentálták:
Az egykori nyomvonal
A régi vasúti töltések és bevágások egyes szakaszokon továbbra is felismerhetők. Ahol a vasút a hegyoldalba vágva haladt, ott a terep mesterséges kialakítása különösen árulkodó lehet.
Az almári patakhíd
Az egykori vasút egyik fontos fennmaradt emléke az Almár-pataknál található híd. A korábbi fényképes összehasonlítások azonosították a helyét és a hozzá kapcsolódó régi pályaszakaszt.
A felnémeti kerékpárút környezete
A kisvasút egykori egri és felnémeti szakaszának nyomvonala részben a későbbi kerékpárút térségéhez kapcsolódik. A történeti leírások szerint a környék fasora is a kisvasút idejéből származik.
Régi töltések és műtárgyak
Az Almár-völgy felső szakaszán korábbi kutatások vasúti földműveket, műtárgymaradványokat és egykori pályaszakaszokat azonosítottak.
A Szent János-táró
A szénbányászat történetéhez kapcsolódó Szent János-táró bejáratának maradványait szintén dokumentálták. A régi fényképeken a befalazott bejárat is látható.
Keselyőbérc
Az egykori végállomás és úttörőtábor területén a vasúttörténeti kutatás korábban személykocsik roncsait is azonosította.
Fontos azonban különbséget tenni a történetileg dokumentált maradványok és a jelenleg is biztosan meglévő emlékek között. A korábbi terepbejárásokon megfigyelt kocsironcsok, kisebb műtárgyak és egyéb tárgyak 2026-os állapota újabb helyszíni ellenőrzést igényel.
Az egykori vasút helyén ma kirándulóútvonalak és erdei területek találhatók
A kisvasút megszűnése után a völgy közlekedési szerepe alapvetően megváltozott.
Az egykori pálya helyét részben utak, részben növényzettel borított területek foglalták el.
Az Almár-völgy ma elsősorban természeti környezetéről, kirándulási lehetőségeiről és az Eger–Szarvaskő közötti tájról ismert.
A régi vasút nyomvonalának kutatása ugyanakkor önálló helytörténeti kirándulás témája is lehet.
Ehhez érdemes összevetni az egykori vasúti térképeket a mai turistatérképekkel és a helyszínen megfigyelhető terepalakulatokkal.
A nyomvonal egyes részei már nem járhatók akadálytalanul, és az egykori bányászati létesítmények megközelítése veszélyes is lehet.
A vasút teljes hosszának bejárhatóságáról ezért nem lehet általános kijelentést tenni.
A Minden, ami Eger korábban is foglalkozott az eltűnt vasutakkal
Blogunk korábbi írásaiban többször bemutattuk az Eger–Putnok vasútvonal történetét, valamint a Bükk hegység egykori kisvasútjait.
Az „Eltűnt sínek nyomában a Bükkben” című összeállításunkban azokkal a vasutakkal foglalkoztunk, amelyeknek ma már csak a töltései, bevágásai és műtárgyai maradtak meg.
A „Hegymenetben: az Eger–Putnok vasútvonal története 1908-tól napjainkig” című cikkünk pedig bemutatta a térség nagyvasúti közlekedésének fejlődését és a bányászathoz kapcsolódó iparvágányok szerepét.
Az Almár-völgyi kisvasút története ezekhez szorosan kapcsolódik, hiszen az egykori szénbányák és a nagyvasúti átrakó nélkül ez a keskeny nyomtávú pálya sem épült volna meg.
A két vasúttípus között azonban fontos különbség van.
Az Eger–Szilvásvárad közötti nagyvasúti pálya ma is működik, míg az Almár-völgyi kisvasút már fél évszázada megszűnt.
Fél évszázada jártak utoljára a szerelvények
Az Almár-völgyi kisvasút 2026-ban különösen érdekes helytörténeti téma, hiszen éppen ötven éve, 1976 nyarán szűnt meg rajta a forgalom.
A vasút története több korszakot köt össze.
Az 1920-as években az érsekségi szénbányászat kiszolgálására épült, az 1950-es évek végén az ipari termelés újraindításával tért vissza, az 1960-as években gazdasági vasútként működött, majd az 1970-es években a kirándulók és az úttörőtáborba tartó gyermekek utazásainak is része lett.
A megszűnését gazdasági és műszaki okok együttesen idézték elő.
Ma már nem a sínek és a vonatok őrzik a történetét, hanem az egykori nyomvonal, a megmaradt építmények, a régi fényképek és a korabeli dokumentumok.
Az Almár-völgyben járva érdemes erre is gondolni: az erdei utak és a hegyoldalak között egykor Eger egyik mára eltűnt vasútvonala vezetett.
Források
Minden, ami Eger – Eltűnt sínek nyomában a Bükkben
Minden, ami Eger – Hegymenetben: az Eger–Putnok vasútvonal története 1908-tól napjainkig
Minden, ami Eger – Nem úgy van az, mint volt rég
Minden, ami Eger – Zakatolás a Bükk országútján
Kisvasut.hu – Egri Gazdasági Vasút, Moór Attila vasúttörténeti kutatása
Kisvasut.hu – Az Eger–Almár–Szarvaskő kisvasút adatai
EgerHírek – Eger akkor és most: az egykori Almár-völgyi kisvasút nyomvonala
Borítókép: Az Almár-völgyi kisvasút történetét bemutató ismertetőtábla, korabeli vasúti felvétel