1907. október 10-én, 119 évvel ezelőtt zajlott le a magyar munkásmozgalom egyik jelentős megmozdulása, a „vörös csütörtök”. A választójogért szervezett országos politikai sztrájk idején Egerben is egyre erősebben jelentkeztek az iparosodás társadalmi következményei. A Lakatosárugyár, a gőzmalmok, a vasöntödék és az építkezéseken dolgozó munkások mindennapjai egy olyan korszakról mesélnek, amikor a modern ipar megjelenése új lehetőségeket, de súlyos megélhetési és társadalmi konfliktusokat is hozott.
1907. október 10. – A nap, amikor a munkások választójogot követeltek
A 20. század elején Magyarország gyors gazdasági és társadalmi változásokon ment keresztül. A gyáripar fejlődésével egyre többen dolgoztak bérmunkásként, miközben politikai jogaik rendkívül korlátozottak maradtak.
Az országgyűlési választásokon csak a lakosság viszonylag szűk része vehetett részt. A választójog vagyoni, adózási és egyéb feltételekhez kötődött, így a munkásság jelentős többsége nem rendelkezett politikai képviselettel.
október 10-én a Magyarországi Szociáldemokrata Párt felhívására országos politikai munkabeszüntetést szerveztek. Budapesten hatalmas tömeg vonult az utcákra, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog bevezetését követelje.
A történelmi esemény „vörös csütörtök” néven vonult be a magyar munkásmozgalom történetébe.
Bár a legnagyobb demonstrációk a fővárosban zajlottak, az ország vidéki városaiban is egyre erőteljesebben jelentkeztek a munkásság szervezkedési törekvései.
Eger különösen érdekes példája ennek az időszaknak. A város gazdaságát még mindig jelentős részben a szőlőművelés, a kereskedelem és a hagyományos kézműipar határozta meg, de már megjelentek azok az üzemek, amelyek munkások százainak biztosítottak megélhetést.
Eger a századfordulón – a kézművesvárostól a gyáriparig
A 19. század végén Eger gazdasági szerkezete fokozatosan átalakult.
A városban hosszú ideig a céhes hagyományokra épülő kisipar játszott meghatározó szerepet. Kovácsok, lakatosok, asztalosok, szabók, cipészek és más mesterek műhelyei működtek a belvárosban és a környező utcákban.
A vasút fejlődése, a gépesítés és az országos piacok bővülése azonban egyre nagyobb verseny elé állította a hagyományos mesterségeket.
Eger iparosodása nem volt olyan gyors, mint Miskolcé vagy Budapesté. A korlátozott tőkelehetőségek és a nagy ipari központokkal szembeni verseny nehezítették a nagyüzemek fejlődését.
Ennek ellenére a századfordulóra már több jelentős ipari vállalkozás működött a városban.
A Lakatosárugyár mellett vasöntödék, gőzmalmok, téglagyárak, nyomdák, faipari műhelyek és építőipari vállalkozások is részt vettek a helyi gazdaságban.
A modern gépek megjelenése nem csupán a termelést változtatta meg. Új munkarendet, új foglalkozásokat és új társadalmi kapcsolatokat is teremtett.
Az Egri Lakatosárugyár – a város iparosodásának egyik úttörője
Az egri gyáripar történetének egyik legfontosabb vállalkozása az 1891-ben alapított Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár volt.
A vállalkozás létrehozásában helyi iparosok, kereskedők és gazdasági szereplők vettek részt. Az alapítók között Braun Ármin, Fogl Ágoston, Gebhárt Sándorné és Rózsa Alajos neve is szerepelt.
A részvénytársaság alapító közgyűlését 1891. augusztus 19-én tartották, az induló alaptőke 250 ezer forint volt.
A gyár kezdetben elsősorban épület- és bútorvasalási termékeket készített. Ajtózárak, ablakvasalások, kilincsek, zsanérok és más fémszerelvények kerültek ki a műhelyekből.
A vállalkozás hamarosan korszerű gépekkel bővült.
Egy 1893-as korabeli ismertetés szerint a korábbi négy lóerős gőzmotort 12 lóerős gőzgépre cserélték. Új esztergapadot, gyalugépet, sajtókat, marógépeket és köszörűgépeket állítottak munkába.
Különösen figyelemre méltó, hogy a gyárban már az 1890-es évek elején villanyvilágítást alkalmaztak.
A korszerűsítések nyomán az üzem mintegy 160–180 munkást foglalkoztatott, ami jelentős létszámnak számított a korabeli Egerben.
A Lakatosárugyár nem csupán a helyi piacot szolgálta ki. Termékei az ország más részeibe, sőt külföldre is eljutottak.
A gyár történetével korábban már részletesen foglalkoztunk. Az üzem fejlődése jól bizonyítja, hogy Egerben a hagyományos kisipar mellett korszerű, gépesített termelésre is volt lehetőség.
Az egri gőzmalom – amikor a gőzgép már a belvárosban dolgozott
A századforduló ipari Egerének egyik legérdekesebb létesítménye a Tábornok-házzal szemben, az Eger-patak partján álló gőzmalom volt.
Ma már nehéz elképzelni, hogy a történelmi belváros ezen részén egykor jelentős ipari üzem működött.
A malom története Schwarcz István vállalkozó nevéhez kapcsolódik, aki a 19. században több ipari tevékenységbe is bekapcsolódott.
A gőzmalom alapításának pontos időpontjáról eltérő adatok maradtak fenn, de több helytörténeti feldolgozás 1859-et tekinti a vállalkozás indulási évének.
Az üzem kezdetben hat malomkővel működött, és mintegy ötven embernek biztosított munkát.
A fejlődés gyors volt. Egy 1864-es korabeli adat szerint a malmot már 13 járatúra bővítették, 1867-ben pedig újabb nagy teljesítményű gőzkazánt állítottak munkába.
A gőzmalom különlegessége abban rejlett, hogy a hagyományos vízimalmok világából vezetett át a modern gépesített termelés korszakába.
Az Eger-patak évszázadokon át malomkerekeket hajtott, a gőzgép azonban lehetővé tette, hogy az őrlés teljesítménye ne függjön közvetlenül a vízjárástól.
A feldolgozott gabona jelentős része a Tisza vidékéről érkezett, az elkészült liszt pedig a helyi és távolabbi piacokra került.
A malom nemcsak gazdasági, hanem várostörténeti szempontból is jelentős.
A Minden, ami Eger oldalán korábban külön cikkben mutattuk be az eltűnt egri gőzmalom történetét, valamint azokat a régi malmokat, amelyek egykor az Eger-patak mentén működtek.
A korabeli fényképek és képeslapok különösen értékesek, mert olyan ipari épületeket őriztek meg, amelyeknek ma már nyoma sincs a városképben.
Vasöntödék, lakatosműhelyek és a fémipar fejlődése
A századforduló Egerében a fémfeldolgozás nem korlátozódott a Lakatosárugyárra.
A városban működő vasöntödék, kovácsműhelyek és lakatosüzemek fontos szerepet játszottak az építőipar, a mezőgazdaság és a helyi gazdaság kiszolgálásában.
A Hering testvérek vasöntödéje már a 19. század végén működött, és a város ipari fejlődésének egyik kevésbé ismert szereplője volt.
Az öntödékben és fémipari műhelyekben készülő termékekre az építkezéseken, a gazdaságokban és a mindennapi életben egyaránt szükség volt.
A vasöntés különösen nehéz fizikai munkának számított.
A magas hőmérsékletű kemencék, az olvadt fém, a nehéz öntőformák és a gépek használata állandó figyelmet követelt.
A munkavédelem szabályozása és gyakorlata ekkor még messze elmaradt a mai követelményektől.
A századforduló iparosai és munkásai olyan körülmények között dolgoztak, amelyekben egy súlyos sérülés vagy tartós betegség az egész család megélhetését veszélyeztethette.
Nemcsak a gyárakban – az egri építkezéseken is nőtt a feszültség
A századfordulón Eger látványos építkezések színhelye volt.
Új középületek, iskolák, igazságügyi és közigazgatási intézmények épültek. A város fejlődése jelentős számú kőművest, ácsot, segédmunkást és más építőipari szakembert igényelt.
A növekvő munkaerőigény azonban nem feltétlenül járt együtt kedvezőbb munkakörülményekkel.
A városba a környező falvakból és távolabbi településekről is érkeztek munkát keresők. A szakképzetlen munkaerő túlkínálata miatt a vállalkozók gyakran alacsony béreket fizettek.
A helyzet különösen a képzett kőművesek körében okozott elégedetlenséget.
Már 1896-ban megjelentek az egri építőmunkások első szervezkedési törekvései. A szakmunkások azt kifogásolták, hogy egyes vállalkozók olcsóbban foglalkoztatott, megfelelő képzettséggel nem rendelkező munkásokat alkalmaznak helyettük.
A bérverseny és a bizonytalan foglalkoztatás egyre erősebb érdekvédelmi igényt teremtett.
1907 – Egerben is megszerveződtek az építőmunkások
A vörös csütörtök évében az egri munkásmozgalom már korántsem számított jelentéktelennek.
1906 áprilisában az Egri Keresztény Szociális Egyesületen belül mintegy hatvan taggal létrejött az építő- és famunkások szakosztálya.
A következő év elején a szervezet csatlakozott a Keresztény Szocialista Építőmunkások Országos Szakszervezetéhez.
Ezzel párhuzamosan a szociáldemokrata irányultságú munkásszervezetek is megjelentek a városban.
július 16-án Benedek János vezetésével hivatalosan megalakult a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének egri csoportja.
Ez fontos dátum Eger társadalomtörténetében.
A munkások immár nem csupán egyéni panaszaikkal fordulhattak munkaadóikhoz, hanem szervezett formában is képviselhették érdekeiket.
A két munkásszervezeti irányzat között ugyanakkor politikai és világnézeti különbségek is voltak.
A keresztényszocialista és a szociáldemokrata szervezetek eltérő elképzelésekkel rendelkeztek a munkáskérdés megoldásáról, miközben mindkettő a dolgozók körében igyekezett támogatást szerezni.
Az egri munkásság tehát nem alkotott egységes politikai közösséget.
A szervezkedések mégis azt mutatják, hogy a századfordulóra a munkavállalók érdekképviselete a város közéletének fontos kérdésévé vált.
A „kutyaszövetség” és az egri munkakonfliktusok
Az egri munkásmozgalom történetének egyik legérdekesebb, ma már szinte elfeledett fejezete az úgynevezett „kutyaszövetség” megjelenése.
A munkások szervezkedésére a munkaadók is válaszoltak.
1907-ben létrejött a Magyar Építőiparosok Szövetsége, amelynek hamarosan egri csoportja is megalakult.
A helyi szervezet meghatározó alakjai között Wind István építési vállalkozó és Koszorú Imre neve szerepelt.
A munkaadói érdekvédelmi szervezetet ellenfelei gúnyosan „kutyaszövetségnek” nevezték.
A konfliktusok hátterében a bérek, a munkafeltételek és a sztrájkok álltak.
A vállalkozók egy része a munkabeszüntetésekkel szemben más munkások alkalmazásával próbálta fenntartani az építkezések működését.
Különösen fontos szerepet játszottak ebben az Eger környéki falvakból érkező, mezőgazdasággal is foglalkozó építőmunkások.
Ők gyakran alacsonyabb bérért is vállaltak munkát, ami tovább növelte a feszültséget a szervezett városi szakmunkások és a munkaadók között.
Az egri építőipari konfliktusok történetét a Magyar Nemzeti Levéltár Heves megyei kutatásai részletesen feldolgozták. A fennmaradt iratokból kirajzolódik, hogy a századforduló Egerében a munkáskérdés már a városi gazdasági élet egyik meghatározó problémájává vált.
Milyen lehetett egy egri munkáscsalád élete?
A gyárak, malmok, műhelyek és építkezések története mögött családok százainak mindennapjai húzódtak meg.
A századforduló munkáscsaládjaiban a kereset nagy részét az élelmiszer, a lakhatás, a tüzelő és a ruházkodás emésztette fel.
A rendszeres fizetés előnyt jelentett a bizonytalan mezőgazdasági napszámhoz képest, de a munkanélküliség, a betegség vagy egy munkahelyi baleset súlyos megélhetési válságot idézhetett elő.
A gyári munkarend az egész család életét meghatározta.
A munkásoknak pontos időre kellett megjelenniük, a termelés ütemét pedig már nem a kézművesmesterek hagyományos munkarendje, hanem a gépek, a műszakok és a vállalati előírások szabályozták.
A munkások egy része a környező településekről érkezett Egerbe. Mások egyszerre kötődtek a mezőgazdasághoz és az iparhoz, így életükben a gyári vagy építőipari munka mellett a földművelés is szerepet kapott.
Ez a kettősség különösen jellemző volt az egri építőmunkások egy részére.
A családok számára nemcsak a magasabb bér, hanem a kiszámítható foglalkoztatás, a munkaidő és a szervezkedés lehetősége is egyre fontosabbá vált.
A munkások városa – Eger kevésbé ismert arca
Eger történelméről beszélve legtöbbször a várról, a püspöki és érseki örökségről, a templomokról vagy a szőlő- és borkultúráról esik szó.
Pedig a város múltjához ugyanúgy hozzátartoznak a gyárak, gőzmalmok, műhelyek, munkáscsaládok és ipari vállalkozások.
A Lakatosárugyár dolgozói, a gőzmalmok molnárai, a vasöntödék munkásai, az építkezések kőművesei és segédmunkásai egyaránt hozzájárultak a modern Eger kialakulásához.
Az általuk végzett munka nélkül nem fejlődhetett volna a helyi ipar, nem készülhettek volna el a korszak új középületei, és nem alakulhatott volna ki a város 20. századi gazdasági szerkezete.
A Lakatosárugyár örökségét ma is őrzi egy emlékhely.
2009-ben az Egri Városszépítő Egyesület kezdeményezésére a mai Dr. Agyagási Dezső park területén emlékoszlopot állítottak az egykori üzem tiszteletére.
A gyár későbbi története már a 20. század ipari átalakulásaihoz kapcsolódik, amikor az egri gépipar új termékekkel és technológiákkal folytatta működését.
A századfordulón megindult fejlődés így hosszú időre meghatározta a város gazdasági életét.
Mit jelentett a vörös csütörtök az egri munkások számára?
Az 1907. október 10-i országos megmozdulás legfontosabb követelése az általános, egyenlő és titkos választójog volt.
A választójog kiterjesztéséért folytatott küzdelem azonban szorosan összefüggött a munkások mindennapi problémáival.
A politikai képviselet hiánya megnehezítette, hogy a dolgozók érdekei megjelenjenek az ország törvényhozásában.
Az egri munkások számára is ismerősek voltak azok a kérdések, amelyek az országos mozgalmakat táplálták: az alacsony bérek, a hosszú munkaidő, a munkavégzés bizonytalansága és a szervezkedés akadályai.
Fontos ugyanakkor különbséget tenni az országos esemény és a helyi történések között. A rendelkezésre álló források egyértelműen igazolják az egri munkásszervezetek 1907-es működését, de önmagukban nem bizonyítják, hogy október 10-én Egerben is a budapestihez hasonló tömegtüntetés zajlott volna.
Az év helyi eseményei mégis jól mutatják, hogy Eger sem maradt kívül a korszak társadalmi változásain.
A munkások szervezkedése, a munkaadók ellenlépései és az iparosodás következményei ugyanannak az országos folyamatnak a helyi megnyilvánulásai voltak.
Száztizenkilenc év távlatából
1907 vörös csütörtöke ma már történelem, de az akkori munkások követelései jelentős szerepet játszottak a későbbi társadalmi és politikai változásokban.
Egerben a századforduló gyárainak és munkásszervezeteinek története különösen értékes része a helyi múltnak.
A Lakatosárugyár gépei, a gőzmalom hatalmas berendezései, a vasöntödék kemencéi és az építkezések állványzatai mögött emberek álltak, akik munkájukkal nemcsak saját családjuk megélhetését biztosították, hanem a város fejlődését is szolgálták.
A modern Eger történetét nem kizárólag a híres épületek, a neves személyiségek és a nagy történelmi események formálták.
Ugyanilyen fontos szerep jutott azoknak az egyszerű munkásoknak is, akiknek neve többnyire nem maradt fenn a történelemkönyvekben.
A vörös csütörtök 119. évfordulója ezért jó alkalom arra, hogy Eger ipari múltjára, elfeledett munkásaira és a város társadalomtörténetének erre a kevésbé ismert fejezetére is emlékezzünk.
Források
Az eltűnt egri gőzmalom – amikor még nagyüzem állt az Eger-patak partján – Minden, ami Eger
Amikor még harangöntő, kádár és kallómester dolgozott Egerben – Minden, ami Eger
A gyár, amely Egerből a Közel-Keletre is szállított – a Lakatosárugyár története
Magyar Nemzeti Levéltár – A „kutyaszövetség” és az 1906-os „krimicsau” Egerben
Egri útmutató – Az egri ipar története
Heves Memorial – Heves megye iparának fejlődése
Hírextra – Száz éve volt a vörös csütörtök
Borítókép: Az egykori gőzmalom az Eger-patak mellett, a Tábornok-házzal szemben. Korabeli felvétel. Forrás: Egri Történeti Ismerettár.